Starity

Arrow: eltalálja Kupidó Felicityt?

2014. november 16. 22:10   |   Szerző: mili..summer

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Úgy tűnik, hogy a 7. epizódban a románc és a szerelem játsza majd a főszerepet.

hirdetés
Arrow: eltalálja Kupidó Felicityt?

A készítők néhány kép és egy trailer erejéig betekintést engednek a november 19-én, szerdán vetítésre kerülő hetedik részbe, mely a Draw Back Your Bow címet viseli.

Vigyázat, spoiler-veszély!

Az Olicity rajongók csak egy igazán rövidke ideig örülhettek, mikor az első rész során végre elcsattant a várva várt első csók Felicity és Oliver között, ami rögtön csalódásba is fulladt, amikor Oliver mégicsak úgy döntött, hogy nem képes normális kapcsolatra. Majd amikor belépett a Queen vállalat, ezzel pedig Oliver és Felicity életébe is Ray Palmer (későbbiekben Atom), minden megváltozott. A megjelenő fotók pedig előrevetítik azt, amire már számítani lehetett: Ray randevúra hívja a lányt, mégpedig nem is akárhogyan!

Lám-lám, úgy tűnik, nem Oilver felsőteste az egyetlen, amit ezentúl nézhetünk edzés közben.... Ray Palmer egy új oldalát ismerhetjük meg, Felicityvel karöltve.

A Queen vállalat új igazgatójának úgy tűnik, nem esik nehezére félmeztelenül a kamerák elé állni, az új szereplő rajongóinak örömére. No de a lényeg a kék ruha, amit Felicitynek ajándékoz. És ez még nem minden....

Vajon hogyan fog végződni a randevú? Ray segítségével Felicitynek talán sikerül elfelejtenie Oliver iránti érzelmeit.

Az epizód másik fontos szála is a szerelemhez kapcsolódik majd, amiből a 6. rész végén már kaphattunk egy kis ízelítőt, mikor is váratlanul megjelent a képregényekből már ismert karakter, Carrie Cutter, avagy Cupid, akit a Supernaturalből már ismert Amy Gumenick alakít, és jól megkavarja Starling City és az Íjászt segítő csapat életét.

Post by Arrow.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek