Starity

Dalpremier: Paramore - Tell Me It's Okay

2014. november 25. 15:03   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Debütált az együttes eddig sosem hallott demója, mely a tavaly kiadott lemezük ma megjelent deluxe változatán kapott helyet.

hirdetés
Dalpremier: Paramore - Tell Me It's Okay

Tizenkét napja jelentette be a banda, hogy az e hónapi jótékonysági garázsvásáruk mellett – ahol személyes tárgyaikat adják el jótékony célért – még egy meglepetésre számíthatnak a Paramore-rajongók, ugyanis újra kiadják önmagukról elnevezett albumukat, melyen 17 dal helyett immár 29 foglal helyet.

A tracklisten az eddig még sosem hallott Tell Me It's Okay demója mellett megtalálható a zenekar legelső együttműködése is, melyet a négyszeres Grammy-díjas Joy Williamsszel (ex-The Civil Wars) vettek fel. Az egyelőre csak digitálisan megvásárolható lemez dallistájának végén több koncertfelvétel is hallható, melyet Hayley Williams szerint igyekeztek úgy összeválogatni, hogy azok egyike se legyen olyan szám, mely 2008-as koncertalbumukra is felkerült – ez alól persze kivétel a Let The Flames Begin, melyet 2013 őszétől a folytatásával, a Part II-val játszanak élőben.

A Paramore-t egyébként több támadás is érte a Self-Titled Deluxe-szal kapcsolatban, mivel sokan megvádolták őket, hogy csak rajongóikról szeretnék leszakítani a pénzt, amiért a fanatikusok cserébe csak egyetlen vadonatúj dalt kapnak. Később megmagyarázták, hogy ez nincs így, ezért a számok egyenként is megvásárolhatók lesznek, így tehát, aki már birtokolja a tavalyi korongot, nem kell még egyszer megvásárolnia.

A Tell Me It's Okay demóját alább hallgathatjátok meg, a duett tegnap debütált videoklipjét pedig ide kattintva nézhetitek meg.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek