Starity

Turnéra indul Idina Menzel

2014. november 28. 14:02   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jövőre ismét útnak indul az énekes-színésznő, hogy a világ különböző pontjain léphessen fel rajongói legnagyobb örömére.

hirdetés
Turnéra indul Idina Menzel

Múlt héten jelentette be Idina Menzel, hogy 2015-ben ismét turnézni indul, a legtöbbek számára pedig hatalmas boldogságra ad okot, hogy ezúttal nem csak Amerikában fog fellépni, hanem a világ több pontjára is eljut majd az év folyamán.

Annyira izgatott vagyok már régóta, hogy most bejelenthetem, nyáron újra útnak indulok! Alig várom, hogy találkozhassak veletek! – újságolta közösségi oldalain a 43 éves énekes-színésznő.

A koncertsorozat július 7-én veszi kezdetét a virginiai Richmondban és egészen október 3-ig tart majd az észak-amerikai szakasz, amikor is a Los Angeles-i Hollywood Bowlban.

Egyelőre mindössze az észak-amerikai állomásokról hullott le a lepel, a többi koncertdátumra és helyszínre később derül majd fény, így nem tudni, hogy ellátogat-e majd esetleg hazánkba vagy a környékre Idina.

Íme, az eddig beharangozott állomások:

  • Július 7. – Richmond, Altria Theather
  • Július 8. – Baltimore, The Hippodrome Theatre
  • Július 10. – Atlantic City, Borgata Resort Casino & Spa
  • Július 11. – Uncasville, Mohegan Sun Arena
  • Július 12. – Holmdel, PNC Bank Arts Center
  • Július 14. – Bethlehem, Sands Bethlehem Events Center
  • Július 16. – Philadelphia, Mann Center for the Performing Arts
  • Július 17. – Wantagh, Nikon at Jones Beach Theater
  • Július 18. – Washington, Jiffy Lube Live
  • Július 22. – Raleigh, Red Hat Amphitheater
  • Július 24. – Atlanta, Delta Classic Chastain Park Amphitheater
  • Július 25. – Orlando, Dr. Phillips Center for Performing Arts
  • Július 26. – Boca Raton, Mizner Park Amphitheater
  • Július 28. – Clearwater, Ruth Eckerd Hall
  • Július 30. – New Orleans, Saenger Theatre
  • Július 31. – Houston, Cynthia Woods Mitchell Pavilion
  • Augusztus 1. – Austin, Bass Concert Hall
  • Augusztus 5. – Seattle, Paramount Theatre
  • Augusztus 7. – Concord, Concord Pavilion
  • Augusztus 8. – San Diego, Cal Coast Credit Union Open Air Theatre
  • Augusztus 9. – Phoenix, Comerica Theatre
  • Augusztus 11. – Morrison, Red Rocks Amphitheatre
  • Augusztus 12. – Kansas City, Starlight Theatre
  • Augusztus 13. – Minneapolis, Northrop Auditorium
  • Augusztus 15. – Nashville, Venue TBA
  • Augusztus 16. – Chicago, Jay Pritzker Pavilion
  • Augusztus 18. – Cincinnati, PNC Pavilion at Riverbend Music Center
  • Augusztus 19. – Columbus, OH Palace Theatre
  • Augusztus 21. – Cuyahoga Falls, Blossom Music Center
  • Augusztus 22. – Detroit, Fox Theatre
  • Augusztus 23. – Indianapolis, Murat Theatre at Old National Centre
  • Augusztus 25. – Pittsburgh, Benedum Center
  • Augusztus 26. – Norfolk, Chrysler Hall
  • Augusztus 28. – Boston, Blue Hills Bank Pavilion
  • Augusztus 29. – Lenox, Tanglewood
  • Augusztus 30. – Canadaigua, CMAC
  • Szeptember 1. – Montreal, Salle Wilfrid-Pelletier at Place Des Arts
  • Szeptember 2. – Toronto, Sony Centre for the Performing Arts
  • Október 3. – Los Angeles, Hollywood Bowl

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek