Starity

Ismét egy párt alkot Cody Simpson és Gigi Hadid

2014. november 28. 16:04   |   Szerző: xBlondie

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Paparazzi fotókon kívül Gigi Hadid nyilatkozata is megerősítette a hírt, miszerint az énekes és a modell, akik ezelőtt már kétszer szakítottak, újra megpróbálják együtt.

hirdetés
Ismét egy párt alkot Cody Simpson és Gigi Hadid

Legutoljára nyáron pletykáltak arról, hogy Cody Simpson és Gigi Hadid újra randevúzik, azonban most vált teljesen biztossá, hogy a 17 éves énekes és a 19 éves modell ad még egy esélyt a kapcsolatnak.

„Újra Cody-val vagyok, remek srác – nyilatkozta Gigi – eredeti nevén Jelena, akiről korábban Justin Bieber kapcsán is pletykáltak – az Us Weekly-nek múlt szombaton. – Szerintem amikor először együtt voltunk, a napirendünk túlságosan ütközött, de most már szánunk időt arra, hogy együtt legyünk és működjön a dolog.”

Ezt megelőzően a szőkeség egy éven keresztül járt az énekessel, mielőtt 2014 májusában szakítottak. Csupán egy hónappal később a People magazin tudomására jutott, hogy Cody a békülést fontolgatja; ezt bizonyította az, hogy 2014. június 2-án kézen fogva sétálgattak New York utcáin. 2014. augusztus 5-én ismét szakítottak, melynek okát Gigi Cody karrierjében látta.

Azonban Miley Cyrus szexjátékokkal ünnepelt születésnapjáról távozván ismét kéz a kézben kapták lencsevégre őket, és már nem is titkolják kapcsolatukat.


Gigi Hadid és Cody Simpson távozik Miley Cyrus 22. születésnapjáról Los Angeles-ben (2014. november 22.)

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek