Starity

Veszélyben Miley Cyrus románca?

2014. november 30. 13:01   |   Szerző: TianaBlack

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csak nem régóta alkot egy párt Arnold Schwarzenegger fia, Patrick és a botrányhősnő, máris akadályokba ütköztek, ugyanis a fiú édesanyja ellenzi gyermeke újdonsült kapcsolatát.

hirdetés
Veszélyben Miley Cyrus románca?

A HollywoodLife nemrég még azt közölte, hogy az énekesnő kapcsolata a terminátor fiával, Patrick Schwarzeneggerrel olyannyira szoros lett, hogy Miley fejében már a családalapítás gondolata is felmerült – most azonban már párkapcsolati gondjaiktól hangos a sajtó.

Cyrus kisasszonyt ugyanis újdonsült anyósa, Maria Shriver nem kedveli, mivel azt gondolja, fia nem ilyen züllött lányt érdemel. Attól fél, hogy Patrick is átveszi a botrányokat sorra halmozó énekesnő életvitelét, gyermeke arcával pedig a legújabb magazinok címlapján találkozhat újra – botrányainak cikkeivel fűszerezve.

A lány egyébként már több családi összejövetelen is megjelent, ahol megmutatta, hogy igenis tud jó kislány módjára is viselkedni, ha akar, ám a válófélben lévő asszonynak még ez is kevés volt. Szentül kitart véleménye mellett, miszerint a fiatalok nem lehetnek együtt – ha a szétválasztásukhoz vezető úton jár, nem túl sikeresen végzi munkáját, ugyanis annak ellenére, hogy már megpróbálta átmosni Patrick fejét, a pár láthatólag még mindig együtt van és boldogabbak, mint valaha.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek