Starity

Titokban kötött házasságot Eddie Redmayne!

2014. december 08. 17:05   |   Szerző: baisée

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tegnap röppentek fel a pletykák, miszerint a brit színész és barátnője még december elején összekötötték életüket.

hirdetés
Titokban kötött házasságot Eddie Redmayne!

Még júniusban jelentek meg azok a pletykák, hogy a brit színész, Eddie Redmayne eljegyezte barátnőjét, Hannah Bagshawe-et. Azóta csak mennek a találgatások, hogy vajon a két fiatal mikor tartja meg a lagzit. Számos forrás megerősítette, hogy az esküvőre december elején került sor, teljes titoktartásban.

Hannah és Eddie kapcsolata még középiskolás korukhoz vezethető vissza, hiszen legelőször 15 évesen találkoztak, az iskola elvégzése után azonban sokáig nem tarották a kapcsolatot. 2012-ben összehozta őket a sors és találkozgatni kezdtek, mely meghozta a boldogságot és vele együtt a házasságot is a fiatalok életébe.

A házasságukról szóló pletykákat először egy, a menyegzőn részt vett személy osztotta meg a nagyközönséggel, aki úgy nyilatkozott, hogy a Derbyshire-ben, a menyasszony szülei által szervezett esküvő kicsi volt és szűk családi-baráti körben lett megtartva, melyen mindössze 100 meghívott volt jelen. Sok boldogságot kívánunk!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek