Starity

Megdöbbentő változás! Rá sem lehet ismerni Eszenyi Enikőre

2014. december 10. 16:04   |   Szerző: Freeze

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Felszedett jópár kilót és begöndöríttette a haját a színésznő. Természetesen csak legújabb szerepe kedvéért.

hirdetés
Megdöbbentő változás! Rá sem lehet ismerni Eszenyi Enikőre

Ha jó a szerep, akkor a színészek bármire képesek, hogy teljesen átlényegüljenek azzá, akit megformálnak a kamerák előtt. Ezt történt Eszenyi Enikővel is, aki a január 15-én mozikba kerülő Dumapárbaj című filmvígjátékban egy csupaszív, túlsúlyos humorista menedzsert alakít Hadházi László és Kiss Ádám partnereként.

Figurája kinézete komoly kihívás elé állította. Miután az általa játszott szereplő jóval teltebb, mint ő, ezért minden felvételen speciális, molett megjelenést kölcsönző tömést kellett viselnie a ruha alatt. A nyári melegben zajló forgatásokat hősiesen tűrte a színésznő. Bár már 15 perc után fullasztó volt ebben a szerelésben bármilyen mozgás, mégis zokszó nélkül végigcsinálta a jeleneteket. 

Örömmel vállalta a munkával járó nehézségeket, mert egész közel érezte magához a szereplőt. Vigéc egy nagyon magányos nő, aki szenvedélyesen annak él, amit csinál, amit nagyon szeret, és ilyen szempontból hasonlít hozzám – hangsúlyozta a színésznő, aki kíváncsian várja, hogyan fogadják a nézők a nem mindennapi átváltozását a Dumapárbajban.

A történet

Kalmár Tamás (Hadházi László) befutott, negyvenes évei végén járó, kissé elkényelmesedett sztár. Standup nagyágyúként járja az országot fellépéseivel, és övé a legismertebb önálló showműsor az egyik kereskedelmi tévén. Úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben.

Egy napon azonban rájön, hogy népszerűsége lassan a múlté, a közönség kedvence az egyre inkább feltörekvő fiatal riválisa – Nagy Tóbiás (Kiss Ádám). 

Tamás – ahelyett, hogy szembenézne önmagával – úgy hiszi, minden bajának Tóbiás és Vigéc, (Eszenyi Enikő) közös menedzserük az okozója, ezért minden igyekezetével azon van, hogy a fiatal humorista fölé kerekedjék. Próbálkozásai rendre balul sülnek el, s míg mi nevetünk szerencsétlenkedésein, Tamás egyre nagyobb slamasztikába kerül.

Romlik a kapcsolata feleségével és legrégebbi barátjával, a súlyosan beteg Vigéccel is. Miközben szeretteitől eltávolodik, szakmailag is lecsúszik, hihetetlen haknikon próbál pénzt keresni. Végül egy mindent eldöntő dumapárbajra hívja ki Tóbiást, de a nagy csinnadrattával előkészített médiaesemény Vigéc, a menedzser rosszulléte miatt félbeszakad. A két rivális humorista ezután jön rá, hogy a jövőjük nem az ellenségeskedés, hanem a két generáció közös, egymást is ugrató poénegyvelege.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek