Starity

Hamarosan nővé regenerálódik a Doki?

2014. december 13. 21:09   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kultikus brit sorozat írója meglepő dolgot árult el nemrég: nagy esély van rá, hogy nemsokára nőként születik újjá a Doki.

hirdetés
Hamarosan nővé regenerálódik a Doki?

Régóta érlelődik már a hazánkban Ki vagy, Doki? címen futó sorozat nézőiben a kérdés, hogy mi lenne, ha a Doktor egyszer a regenerálódása folyamán női testben születne újjá. Nos, a 2005-ös újraindulás óta a sorozat fejesévé váló  Steven Moffat most reménnyel kecsegtető választ adott ezen felvetéssel kapcsolatban.

Hát, senki sem mondta, hogy nem elképzelhető. Igazából, mióta átvettem a stafétát, azóta beszélünk arról, hogy ez tényleg lehetséges a sorozat logikáját követve. A legelső sorokban, amiket Matt Smithnek írtam, azt ellenőrzi, hogy nem változott-e nővé, és aztán tettem néhány párbeszédet a Doktor feleségéről a Night of the Doctorba is. És most, természetesen itt volt nekünk a női mester, erre a tényre pedig a Doktor egyáltalán nem reagált. Nem tűnik úgy, hogy felfogná a tényt, hogy régi barátja most már egy nő. Szóval nyilvánvalóan nem úgy gondolja, hogy ez egy figyelemre méltó dolog. Azt kell feltételeznünk, hogy a nemek nem okoznak akadályokat a Gallifreyen- árulta el az 53 éves író-producer.

A skót származású Moffat azonban hozzátette, hogy még nem tudja, eljött-e a megfelelő idő arra, hogy egy nőt válasszanak ki az ikonikus BBC-sorozat főszerepére, de elárulta azt is, hogy rögtön tudja, ha valaki alkalmas a kiszabott szerepre.

Úgy vélem, a világon a legegyszerűbb dolog kiválasztani egy embert, aki jó színész. Ki tudod szúrni őket, mert bejönnek és remekül színészkednek előtted. Egy sztárt kiválasztani pedig pofonegyszerű. De tudod, Kate Rhodes James és Andy Pryor, a casting főnökei a Sherlocknál és a Doctor Who-nál, ezt máshogy vélik. Szerintem viszont nem nehéz kiválasztani a sztárokat. Az egész populáció ezt csinálja, mindenki ezt csinálja. Nem hiszem, hogy ez bármit is hozzáad a tekintélyemhez.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek