Starity

A Tha Shudrasnak kellett távoznia az X-Faktorból

2014. december 13. 23:11   |   Szerző: xMilesss

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A héten Tóth Gabi utolsó csapata esett ki a 2014-es X-Faktorból, így a mentor versenyzők nélkül maradt. A fiúk a képzeletbeli dobogó ötödik helyén végeztek.

hirdetés
A Tha Shudrasnak kellett távoznia az X-Faktorból
Fotó: RTL Klub/Kovács Tamás

Az X-Faktor e heti adásának, azaz a kilencedik élő show-nak a témája ezúttal a filmslágerek voltak. A versenyben maradt négy énekes és egy csapat filmek zenéit adták elő, sőt, kétszer is színpadra léptek.

Mint eddig minden élő adásban, ebben is volt közös produkció. Ezúttal a döntősök Sigma és Paloma Faith számát, a Changinget adták elő, az adás végén pedig következetett a sztárfellépő, méghozzá a The Biebers, Puskás Petivel az élen.

Az After-X-be Szabó Zsófihoz azonban csak 4 versenyző mehetett boldogan. Istenes Bence először Nagy Ricsit, majd Tóth Andit és Horányi Julit nyugtatta meg azzal, hogy felolvasta nevüket, így párbajoznia Alföldi Róbert mentoráltjának, Benjinek és Tóth Gabi csapatának, a Tha Shudrasnak kellett.

Természetesen mindkét mentor a saját előadója mellett szavazott, Szikora Róbert a Shudrast, Little G pedig Benjit támogatta, tehát előkerült a mindent eldöntő boríték, mely szerint a csapatnak kellett távoznia.

Istenes Bence továbbá felhívta a nézők figyelmét arra, hogy jövő hétvégén X-Faktor finálé lesz, így nem csak szombaton, de vasárnap is találkozhatnak a rajongók kedvenceikkel, valamint a régi X-Faktorosok is fel fognak lépni a két este folyamán.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek