Starity

Ensiferum: Megérkezett az albumborító és a premier dátuma

2014. december 17. 10:10   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Februárban érkezik a finn harcosok hatodik korongja, amelyről tegnap végre lehullott a lepel.

hirdetés
Ensiferum: Megérkezett az albumborító és a premier dátuma

Ahogy arról néhány hónapja már beszámoltunk, a világ egyik legnépszerűbb folk/viking metalt játszó zenekara, a finn Ensiferum már lázasan munkálkodik hatodik lemezén, amely 2015-ben fog debütálni. A zenekar ekkor még csak annyit árult el az albumot illetően, hogy 11 dal kapott rajta helyet, valamint teljesen más hangzása lesz, mint elődjeinek. Mindemellett azt is megtudtuk, hogy Petriék ez alkalommal az Astia stúdióban rögzítették az új szerzeményeket - Anssi Kippo producerrel a fedélzeten -, valamint az is napvilágot látott, hogy a  Metal Blade Records fogja hitelesíteni a lemezt.

Nemrégiben fény derült a korong címére is, amely az One Man Army elnevezést kapta. A Petri Lindroos-vezette csapat pedig feltárta a kíváncsi, de annál inkább türelmetlen rajongók előtt az albumborítót, illetve azt is, hogy a lemez február 24-én fog a boltok polcaira kerülni. A korong érdekessége az, hogy a borítót Havancsák Gyula készítette, aki neve olyan zenekarokhoz köthető, mint a Týr, az Elvenking, a Stratovarius, az Arkona és még sokan mások.

Az Ensiferum az idei fellépést követően jövőre is visszalátogat Magyarországra így az új dalokra a magyar rajongók is boldogan csápolhatnak majd a Club 202-ben, március 15-én.

10403575_10152592692171309_6548349690287

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek