Starity

Így ünnepelte születésnapját Taylor Swift!

2014. december 17. 16:04   |   Szerző: Lilla06

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nemrégiben tartotta meg az énekesnő 25. születésnapját, melyen többek között barátnője, Selena Gomez is részt vett.

hirdetés
Így ünnepelte születésnapját Taylor Swift!

Taylor Swift 25 évvel ezelőtt született, Pennsylvaniában. Már gyerekkorában tudta, hogy énekesnő akar lenni, 10 éves korában írta az első dalát, és rendszeresen szerepelt karaoke versenyeken, fesztiválokon és különböző eseményeken. 2006-ban vált ismerté Tim McGraw című számával és ugyanabban az évben a saját nevét viselő, első lemezét is kiadta.

Sokáig a country műfajban tevékenykedett, de napjainkban inkább popénekesnőként elismert. Az idei év igazán sikeresnek mondható számára, hiszen albuma, a 1989 rekordot döntött, világkörüli turnéra fog indulni 2015-ben, a Billboard az év nőjének választotta és a Time jelöltjei között is ott van, ráadásul legújabb klipje, a Blank Space már a 200 milliós megtekintésen is túl van.

A szőke csillag december 12-én tartotta meg születésnapi buliját, tribecai lakásában. A vendégek listája hosszú volt, természetesen Swift kisasszony legjobb barátnője, Selena Gomez is részt vett a partin. Továbbá jelen volt Beyoncé, Jay-Z, Justin Timberlake, Sam Smith, Karlie Kloss – akiről azt híresztelik, csókolózott a születésnapossal -,  Kelly Osbourne, Nick Jonas, Charli XCX, a 5 Seconds Of Summer is és a buli meghívottjai közé tartozott továbbá Olivia CulpoJaime King, Shawn Mendes, valamint Chrissy Teigen is tiszteletét tette az ünnepségen.

Az összejövetelen rengeteg fotó is készült, melyet a házigazda és a résztvevők sem voltak restek közzétenni a közösségi portálokon, a rajongók legnagyobb örömére.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek