Starity

Adam Lambert soha nem nevezné magát Queennek

2014. december 20. 22:10   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem helyettesítheti Freddie Mercuryt, ez tény, azonban, a turnén lévő Roger Taylor, Brian May és a herceggé koronázott Adam Lambert, elmondta, miért akarják a banda örökségét továbbvinni és megismertetni a mostani generációval a Queen nagyságát. A banda a Team Rock magazinnak adott interjút.

hirdetés
Adam Lambert soha nem nevezné magát Queennek

A dalaim olyanok, mint a borotva – nyilatkozta még korábban Freddie MercuryA szórakoztatásodért van, az új hangzásért. Hallgatod, tetszik, majd továbbkapcsolsz. Eldobható pop. 

Azonban 23 évvel a halála után új lemezük jött ki, Queen Forever, avagy Queen mindörökké címen. A két megmaradt tag, a gitárlegenda Brian May, és Roger Taylor pedig bizonyítja, hogy hűek a megnevezéshez.

Megértem, amikor az emberek azt mondják, Freddie nélkül nincs Queen – ismeri el Roger. Ugyanezt éreztük a halálát követően. Mind a hárman elismertük, rendben, ezzel véget ért a banda. Nincs tovább. Azonban, az együttes nem tűnt úgy, hogy el akar tűnni.


A néhai Freddie Mercury volt a banda királya

A Queen szerkezete szélsebesen robog. Az elmúlt 12 hónapban megnyerték a Legjobb banda címét a Classic Rock Music Awardson, túlvannak egy teltházas amerikai arénaturnén a fiatal énekessel, Adam Lamberttel, és kijött a Queen Forever újradolgozott lemeze. Lambert színpompás megjelenése és hatalmas vokáltartománya már a 2009-es American Idol szereplése óta nyilvánvalóvá tette, hogy új szintre emelheti a küszködő bandát.

May és Taylor még mindig izgatott a Queen miatt. Gyakran beszélnek Lamberttel, akivel az új, európai turnéjukat szervezik. Ezzel a Queen Forever lemezt reklámozzák. A Queen klasszikusként emlegetett dalai generációkon át népszerűek, és folyamatosan új közönséget nyernek. Azonban mind Roger, mind Brian elismeri, nem számítanak semmi hasonlóra, mint amilyük Freddie-vel volt.

A banda fáradtan érkezett meg az interjú helyszínére, ahol Taylor és May elsők között az izgatottságukat fejezték ki az új lemez miatt. Évtizedeken át harcoltak a jogokért, hogy megoszthassák a világgal Freddie Mercury a pop királyával, Michael Jacksonnal felvett dalát, a There Must Be More To Life Than Thist, és ez végre kifizetődött.

Van egy másik dal, ami teljesen Freddie elképzeléseit követte, ez a State of Shock – ezt később rögzítette Mick Jaggerrel és Michael Jacksonnal is. Nagyon masszív, rockos hangzása van. Brian ötlete volt, hogy rögzítsük újra a Love Killst, ami úgy érzem, remekül működött.

State to Shock duett Mercury és Jackson között

May még mindig érzelmi hullámba kerül, amikor meghallja Freddie hangját. Mindig van egy bizonytalan pillanat – kezdi. Főleg, a Let Me In Your Heart Againnél. Amikor felhelyezem az eredeti felvételt, annyira élethű, mintha aznap reggel vettük volna fel. Folyamatosan elérzékenyülök, amikor hallom a hangját, vagy arra gondolok, miket csinált. Olyan, mintha új dolgokat fedeznél fel a szüleid halála után. Nehéz, de egyben örömmel tölt el és emlékeket hoz vissza. Olyankor kicsit azt érzem, mintha még mindig itt lenne velünk.

Ezek lennének az utolsó nyomok Freddie-ből a banda történetében? Nem gondolom, hogy mondhatnánk ezt – ellenkezik May. Freddie mindig velünk van. A zenéken keresztül, amiket írt, vagy éppen az Államokbeli show-n is azt a turnémodellt használtuk fel, amit még együtt gondoltunk ki. Emellett egy megfogható jelenete is van a műsorszámban. Egy old-school videómontázst játszunk le róla a show közben, ami a nosztalgiára épül. Nincs Queen-turné Freddie nélkül.

Soha nem lesz még egy olyan, mint ő, és nem is tudnám őt helyettesíteni – magyarázza szenvedélyesen Lambert. Ez nem az, amit csinálni akarok vagy próbálok. Emlékeztetni akarom az embereket, mennyire nagyszerű volt Freddie, anélkül, hogy imitálnám a színpadon. Próbálom megosztani a közönségünkkel, rám, mint előadóra, mekkora hatással volt a munkássága és személye.

Lambert fiatalos energiája, vokális tehetsége, és az, hogy Amerikában közkedvelt sztárnak számít, újjáélesztette a bandát múlt évben az Államokban. A Queen klasszikus dalai új célközönséget nyertek, gondoljunk csak Wayne Boheiman Rhapsody átdolgozására (World) vagy éppen a Somebody to Love előadásra a Glee-ben.

Nagyon népszerűek vagyunk most az Államokban – ért egyet May. Azonban, annyiban változtunk, hogy Freddie halála óta, Adam az első személy, aki érezteti a Queen szagát egy perc kételkedés nélkül. Meg van a hangi adottsága, és az a kihívó szele, ami Freddie-nek volt. Mielőtt az emberek belenéznének abba, amit csinál, könnyedén gondolhatják azt, mi a fenét keres egy American Idol-versenyző a Queen frontján. A show után pedig azt mondják, most már értem. Ők nevetnek, sírnak, szórakoznak és buliznak, ahogy egy Queen-show-n illik. Ahogy ismerem Freddie-t, nem mondanám, hogy azt gondolná, nem vagyok hűséges hozzá. Imádná Adamet, nagyon sok közös vonásuk van és remekül kijött az olyan őrült és tehetséges művészekkel, mint ő. Adamnek megvan az a bizonyos instrumentalitása, és él is vele.

Sok más énekes lépett már fel a bandával, gondoljunk csak a rockzenész Paul Rodgerre vagy a popos Jessie J-re. Ellenben egyikük sem váltotta ki azt, amit Adam képes. Extravagánsan meleg, így szégyenkezés és utánzás nélkül hozza azt a bohókás műsort, amit Freddie tett volna. Úgy tűnik, fellépéseinek hiteles kapcsolata van Freddie-vel, amiért a Queen 1991 óta hódít.

Annyit tudok, hogy a színpadiassága és az színpompás személyisége passzol a zenénkkel – állítja Taylor. Nagyon színpadias és nyílt. Nem hagy kétséget efelől, és a színpadon ő egy nyíltan homoszexuális előadó. Nem kell megjátszania vagy tettetnie.


Lambert a Now I'm Here kezdődalnál, 2014 nyarán

Ez egy vicces kérdés – mondja May. Néha, a gondolataim azonban hasonló síkon vándorolnak. Annyi nagyszerű zenész (volt) meleg – olyanok is, akikről nem is gondolnánk. Azon tűnődöm, hogy van-e a lányokban egy különleges erő, ami megjelenik ugyanannyira, vagy jobban, a fiúkban. Rejtély lengi ezt be. Mi otthon vagyunk ebben a témában, és a szexualitás sosem volt kérdés. Az emberek tévesen azt hiszik, Adam az American Idolból jött, pedig őt a színház 'nevelte' fel. Ebben a kérdésben egészen biztosan kapcsolatban állnak, hiszen Freddie-nek is van egy erős színházi háttere.

Úgy gondolom, ez talán segít az embereknek, hogy jobban megértsenek engem – tűnődik Lambert a szexualitásáról. Talán megalapozza bennük a humorérzékemet, vagy segít nekik, hogy hasonló kategóriába helyezzenek Mercuryval. Úgyhogy, igen, bizonyos mértékig engedélyt ad nekik, hogy élvezzék ezt, mert érezhető a különbség valakinél, aki magabiztos, és aki elfogadva tekinti magát. Nem hiszem, hogy melegnek lenni tabu lenne most már. Az emberek leszálltak a témáról.

Ez nem volt mindig így. 1980-ban az emberek még sokkal nehézkesebben álltak hozzá a melegekhez, szégyennek számított, ha az vagy.

Amerikában akkortájt erős hatással volt a banda imázsára Freddie szexualitása – emlékezik vissza Roger. Borotvát dobáltak fel a színpadra, amikor Freddie-nek bajsza volt, mert úgy gondolták, ez egy ikonikus meleg-kinézet. Az MTV pedig 1984-ben nem volt hajlandó lejátszani az I Want To Break Free-t, mert transzvesztitának voltunk öltözve. Eléggé elcseszett egy helyzet volt.

May úgy érzi, Lambert Isten ajándéka és az egyetlen létező ok, amiért a Queen még játszhat. Azonban azt kétszer átgondolják, hogy felvennének-e egy komplett albumot egy másik énekessel, ahogy azt tették Paul Rodgersszel.

Az üzletekben egyszerűen nem volt kapható, mert az EMI egy borzalmas promóciót csinált neki. Emlékszem, beléptem az egyik üzletbe, és nem volt kapható az új lemezünk. Nagyon dühös voltam, és azt gondoltam, akkor miért akarták, hogy elkészítsük, ha nem küldik ki a boltoknak. Freddie hangja a banda lelke. Freddie a banda, a banda nélkül pedig nehezen ment neki is. Amikor szólóval próbálkozott, ahogy például én vagy Mick Jagger, egyszerűen nem értünk el jó eladásokat. Az emberek a bandát egészben akarják látni. Nehéz szavak, de ez így van – elmélkedett Roger.

Nem vetem el a lemez ötletét, de egyáltalán nem beszéltünk róla – mondja Brian. Rengeteg időt igénybe vett a felvétel Paullal, és nem gondolom azt, hogy Adamnek, mint önálló szólóénekesnek, lenne erre kapacitása pluszba. Lehet, hogy nem lenne rossz ötlet, ha részese lenne a felvételeknek a jövőben.

Lambert a harmadik stúdiólemezének befejezése kapujában áll, sikeres szólókarriert birtokol, és ezt a felvetést szerényen kioltotta. Megtisztelve érzem magam, hogy velük zenélhetek. Ez limitált ideig tart, számomra amolyan 'egyszer az életben dolog', ami szerepelt a bakancslistámon tipegőkorom óta. Azonban stúdióba vonulni, dalokat szerezni és Queennek hívni magunkat, az már teljesen más tészta számomra.

A Queen + Adam Lambert formáció az X Factor színpadán, 2014. november 30-án

Egy dolgot mondok. Senki mással nem vennénk fel dalokat, csak vele. Ha részéről rendben van, nem mondanék nemet. Adam tökéletes a Queen szellemiségéhez. Helyén van a megjelenése és a tehetsége - teszi hozzá Roger.

Taylor azonban tudja, hogy soha nem fogja senki azt a szintet hozni, amit Freddie állított fel. Természetesen igazad van. Freddie-vel társak voltunk. Nem gondolom, hogy bárki hozzátehetné a bandához azt, amit ő. Ennek ellenére, tiszteljük és komolyan vesszük Adam ötleteit. Úgy gondolom, ő egy zseniális művész és zenész.

Milyen Queen dalokra számíthatnánk a jövőben? – merül fel a kérdés. Nos, a valaha élt legjobb dalszövegíró elhunyt. Írhatunk dalokat, persze, azonban Freddie egyszerűen erre született. Folyamatosan meglepett és lenyűgözött minket. Ezért nem írtunk nélküle és az ötletei hiánya után semmit, mert egyszerűen nem lenne ugyanaz. Van egy erős érzésem, látva Adam jegyzeteit és dalait, hogy benne megvan a képesség és mély gondolatai vannak, de nem lehetek benne biztos, hiszen nem dolgoztunk még együtt semmit – folytatta Roger.

Brian úgy érzi, leült benne a vad rocksztár, és kiegyensúlyozottabb személy lett. Mostanában állatok megmentéséért harcol és csillagásznak állt.

Szerintem, azért működik, mert nem erőltetjük, de megvan bennünk a vágy, hogy valami nagyszerűt adjunk a világnak. Ez mindig megmarad. Emlékszem, amikor a Buckingham-palotában játszottam 2002-ben, és bár Freddie már nem lehetett ott, nagyszerű és megtisztelő érzés volt. Az emberek szeretete, rajongása és zenei iránti tisztelete még mindig izgalomba hoz – enélkül nem tudnánk Adammel sem játszani – zárta sorait a gitáros.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek