Starity

Megjelent a Gigi első reklámja

2014. december 23. 19:07   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A fotósorozatot követően napvilágot látott a legelső reklámfilm is a Vanessa Hudgens főszereplésével készülő Broadway-produkcióhoz.

hirdetés
Megjelent a Gigi első reklámja
Fotó: Matthew Murphy

Rohamosan közeledik karrierje egyik fénypontjához Vanessa Hudgens, ugyanis január 16-án egyik legnagyobb álma válik valóra azzal, hogy debütálhat a Broadwayen, méghozzá egy hatalmas klasszikus, a Gigi főszereplőnőjeként.

A szeptemberi bejelentést követően novemberben már a hivatalos fotósorozat darabjai is szépen lassan napvilágot láttak, kicsivel több, mint két héttel ezelőtt pedig már a próbák is elkezdődtek, melyekről a 26 éves színész-énekesnő előszeretettel oszt meg képeket az Instagram-profilján és blogján is egyaránt.

Hétfő volt az első napom a suliban!!! Ööö... a próbákon - csiripelte izgatottan Nessa a legelső napjáról, melyet egy néhány nappal ezelőtti, jóval lestrapáltabb, nyúzottabb fotó követett: A próbák második hete és ez az ebédidőm. Fáradt-fáradt vagyok.

A napokban pedig felkerült a YouTube-ra is a legelső hivatalos reklámfilm a The Kennedy Center-beli előadásokhoz, melyet az amerikai televíziók képernyőjén is viszontláthatnak már a rajongók. A videó megjelenését hatalmas izgatottsággal újságolta el Vanessa is és elárulta, hogy már a jegyeket is meg lehet vásárolni a hivatalos weboldalon, a gigionbroadway.com-on.

A reklámunk a Gigi új, broadwayes adaptációjához most jött ki és hihetetlenül izgatott vagyok! El sem tudom hinni, hogy már most ez történik... annyira áldottnak érzem magam! - írta.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek