Starity

Blake Lively a leginspirálóbb 30 év alatti sztár

2015. január 09. 19:07   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén is napvilágra hozta a Forbes éves listáját a hollywoodi hírességekről, melynek élére ezúttal a népszerű színésznő került.

hirdetés
Blake Lively a leginspirálóbb 30 év alatti sztár

Kétség sem fér hozzá, hogy Blake Lively számára fantasztikusan indul a 2015-ös év: január elsején hozta világra első gyermekét, aki a hírek szerint kislány lett és a Violet nevet kapta, a napokban pedig kiderült, hogy a Forbes minden évben nyilvánosságra hozott listájának, a 30 Under 30-nek legelső helyét is ő kapta meg a szerkesztők véleménye alapján.

A döntés meghozatalához az is hozzájárult, hogy a 27 éves színésznő tavaly nyáron mutatta be saját márkáját és vállalkozását, a Preserve-öt, aminek kapcsán létrehozta blogját is, melyen a magéletében történő dolgokról is szót ejt, életvitellel, öltözködéssel és sok más dologgal kapcsolatban is hasznos tanácsokat ad.

Sosem érzem azt, hogy megérkeztem volna. Az emberek, akikre a leginkább felnézek, azok, akik továbbra is játékban vannak - osztotta meg a Forbesszal Blake.

Lássuk, a harminc leginspirálóbb, legnépszerűbb és legsikeresebb hírességet felvonultató névsor teljes tartalmát!

  1. Blake Lively, 27
  2. Bo Burnham, 24

  3. Damien Chazelle, 29

  4. John Francis Daley, 29

  5. Zac Efron, 27

  6. Ansel Elgort, 20

  7. Nikki Fancy, 23

  8. Susie Fox, 29

  9. Jason Fuchs

  10. Avinash Gandhi, 26

  11. Walter Garcia, 26

  12. Ilana Glazer, 27

  13. Hannah Hart, 28

  14. Elisabeth Holm, 28

  15. Keira Knightley, 29

  16. Dan Magnante, 26

  17. Rooney Mara, 29

  18. Tatiana Maslany, 29

  19. Harley Morenstein, 29

  20. Daron Nefcy, 29

  21. Kendall Ostrow, 29

  22. Ellen Page, 27

  23. Keke Palmer, 21

  24. Jay Pharoah, 27

  25. Spoken Reasons, 26

  26. Emma Stone, 26

  27. Miles Teller, 27

  28. Emma Watson, 24

  29. Jessica Williams, 25

  30. Freddie Wong, 29

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek