Starity

Adam Lambert újra jelentkezett az American Idolba

2015. január 14. 15:03   |   Szerző: GlamQueen

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Adam Lambert 2009-ben tűnt fel az American Idol tehetségkutató válogatóján, az évad végén pedig második helyezett lett. Néhány hónapja visszatért a műsorba - zsűritagként.

hirdetés
Adam Lambert újra jelentkezett az American Idolba

Még 2014 szeptemberében jelentették be, hogy Adam egy rövid ideig helyettesíteni fogja Keith Urbant, aki ekkoriban felesége, Nicole Kidman édesapját gyászolta családjával együtt. Lambert két másik kollégája, Jennifer Lopez és Harry Connick Jr oldalán ülve hallgatta meg a 14. évadba jelentkezők produkcióit és igyekezett hasznos tanácsokat adni a potenciális énekeseknek.

A New York-i meghallgatások során Connick megjegyezte, hogy legnagyobb sajnálatára elszalasztotta a lehetőséget, hogy zsűritagként hallja Adam meghallgatását, amiért most ölni tudna. Lambert persze örömmel teljesítette kollégája kívánságát és a bírák elé állva egyszerűen bemutatkozott, elmondta, hogy San Diegóból jött és a Bohemian Rhapsodyt fogja előadni, akárcsak annak idején, 2009-ben. 

Az Idol egykori ezüstérmese ma két sikeres albumot tudhat maga mögött, és készül a harmadik nagylemeze, amely valószínűleg 2015-ben jelenik majd meg. Jelenleg Lambert a világhírű Queen zenekar élén turnézik Európában.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek