Starity

Szakított Taylor Lautner és Marie Avgeropoulos

2015. január 15. 13:01   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Véget ért az Alkonyat-filmek egykori vérfarkaásnak és a The 100 sztárjának kapcsolata.

hirdetés
Szakított Taylor Lautner és Marie Avgeropoulos
Fotó: FameFlynet Pictures

A JustJared és az E! News értesülései szerint több, mint egyévnyi együttlét után a szakítás mellett döntött Taylor Lautner és Marie Avgeropoulos. A páros néhány hónappal ezelőtt vált külön, de bennfentesek elmondása szerint baráti maradt kapcsolatuk, de a 22 éves színész már bele is vetette magát a randizás világába, de csak szórakozni akar, semmi komolyra nem vágyik.

A fiatalok 2013 nyarán ismerkedtek meg közös akciófilmjük, a Tracers forgatásán, majd rövid idővel később, júliusban már fel is vállalták kapcsolatukat, ugyanis kézen fogva sétálgattak jól megérdemelt nyaralásuk idején.

A film egyébként december 25-én debütált Thaiföldön, a mai napon pedig Dániában és Malajzia mutatják be a mozikban, míg az Egyesült Államokban csak március 20-án kerül a mozikba.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek