Starity

10 kihalt állat - nagymacskák

2015. január 18. 21:09   |   Szerző: Darkness

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az évek során már számtalan állatfaj tűnt el a föld színéről, hol a természetes versengés, hol a környezetváltozás, hol az ember hatására. Ismerjünk meg párat!

hirdetés
10 kihalt állat - nagymacskák

Miracinonyx

A Miracinonyx vagy más néven az amerikai gepárd az utolsó jégkorszak idején, azaz 10.000 évvel ezelőtt halt ki. Habár neve alapján a gepárdok közeli rokonának tekintenénk, valójában sokkal inkább hasonlít a pumákra és a jaguárokra, hisz ma élő legközelebbi rokonai ezen fajok. Külsőleg hasonlított a gepárdokra, valóban futásra termett, de sokkal izmosabb, erőteljesebb volt, mint a mai példányok. Kihalását feltehetőleg a zsákmányállatok eltűnése okozta, mely a hőmérsékletváltozásnak, illetve a túlvadászatnak tudható be.

Amerikai oroszlán

Hasonlóan a Miracinonyxhez, az amerikai oroszlán (Panthera leo atrox) is 10.000 évvel ezelőtt halt ki. Nevét nem véletlenül kapta, testalkata nagyban hasonlított a ma élő oroszlánéra, azonban akár fél tonnás testsúlyával még napjaink egyik legnagyobb macskaféléje is eltörpül mellette. Ősei feltehetőleg az eurázsiai barlangi oroszlánok voltak, akik átvándoroltak az akkor még Eurázsiával összeköttetésben álló Amerikába, a Würm-jégkorszak során megszűnt a kapcsolat a két kontinens között, így a két faj külön utakon kezdett el járni.

Bali tigris

A Panthera tigris balica nem egy régmúltban kihalt faj. A tigrisek közt a legapróbb, testmérete 190 és 230 cm között volt. Mint neve is mutatja, Bali szigetén volt honos, évszázadokig élt az emberek mellet, míg meg nem érkeztek az európaiak, akik addig vadásztak rá hol szórakozás gyanánt, hol állataik védelmében, míg végleg ki nem halt. 1937-ben látták az utolsó példányt.

Berber oroszlán

A Panthera leo leo szerencsére nem nevezhető egy végleg kihalt fajnak, ugyan vadon már kihalt, néhány évtizede találtak pár példányt cirkuszokban. Azóta már megindult egy program, mely azon ügyködik, hogy visszatelepítsék a fajt eredeti élőhelyére. Jóval termetesebb, mint az afrikai oroszlán (Panthera leo), ellentétben ezzel a fajjal, ők eredetileg az erdős hegyekben éltek.

Fokföldi oroszlán

A Panthera leo melanochaitus hasonló helyzetben volt, mint a berber oroszlán, sokáig kihaltnak hitték, mígnem találtak egy párt két kölyökkel a novoszibirszki állatkertben (ahol afrikai oroszlánnak hitték őket). Sajnos ez kevés volt a faj vérvonalának megőrzésére, így más fajba tartozó oroszlánokkal szaporították őket. Manapság pár keverék példány található elszórva.

Kaszpi tigris

A Panthera tigris virgata Iránban, Irakban, Afganisztánban, Törökországban, Mongóliában, Kazahsztánban, Kaukázusban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban és Üzbegisztánban volt honos. Kisebb volt mint a szibériai tigris, bár nem sokkal 240-295 cm között volt testhosszuk, s bundájuk is világosabb volt egy kicsit. A vadászat sodorta a kihalás szélére a fajt, majd 1954. január 10-én ki is irtotta.

Barlangi oroszlán

Az eurázsiai Panthera leo spelaea valószínűleg a legismertebb kihalt macskaféle. Neve ellenére mai napig vitatott, hogy melyik ma élő fajjal állt közeli rokonságban. A DNS vizsgálatok az afrikai oroszlánokkal mutatnak kapcsolatot, azonban koponyája inkább hasonlít egy tigrisére. Őseink barlangrajzai alapján sem sörénye, sem farok végi botja nem volt, viszont alkalmazkodva a jégkorszakhoz vastag bunda borította testét. Kihalásában a felmelegedés és a vadászterületéül szolgáló nyílt területek csökkenése mellett a zsákmányállatok eltűnése és a túlzott emberei vadászat játszott szerepet. Érdekesség, hogy nevét onnan kapta, hogy a legtöbb leletet barlangokban találták, de semmi sem támasztja alá, hogy valóban ezek szolgáltak lakhelyéül.

Jávai tigris

A Panthera tigris sondaica neve is mutatja, hogy az indonéziai Jáva szigetén volt honos. A hímek hossza 248 cm körül volt, a nőstények picit kisebbek voltak. Az 1950-es években alig 25 példányt láttak, az utolsót pedig 1972-ben.

Smilodon fatalis

A Smilodonról, azaz az amerikai kardfogú tigrisről már mindenki hallott hatalmas szemfogainak köszönhetően, melyek széle kissé fűrészes volt. Mivel akár 120 fokos szögben képes volt kinyitni álkapcsát, igazi gyilkos fegyverként funkcionálhattak eme tekintélyt parancsoló testrészek. Testalkatuk jóval erőteljesebb volt, mint bármely ma élő macskaféléé, lábuk és farkuk rövidebb, fejük nagyobb volt. Éppen ezért sokan úgy gondolják, hogy lesből támadtak.

 

Zanzibári leopárd

A Panthera pardus adersi csak a Zanzibár szigetcsoporthoz tartozó Unguja szigetén volt honos. A nagyjából 10.000 évvel ezelőtt bekövetkezett  tengerelöntés következtében szigetelődtek el az afrikai leopárdtól, a Parthera pardus pardustól. Sajnos az ember egyre többet vett el területéből, így konfliktusba került a két faj - az 1990-es évek közepe óta nem láttak egy élő példány sem.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek