Starity

Három keresztanyja is van Blake Lively lányának

2015. január 18. 20:08   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Négyen egy gatyában három másik főszereplője már találkozhatott a kis Violettel és kiderült, hogy mindannyian keresztanyukák lettek.

hirdetés
Három keresztanyja is van Blake Lively lányának
Fotó: Guy Aroch/Gucci

Újév napján látta meg a napvilágot  Blake Lively és Ryan Reynolds első gyermeke, aki a hírek szerint kislány lett és a Violet nevet kapta, erről azonban még mindig nem érkezett megerősítés. Azt viszont már tudni, hogy a szerencsés csemetének három híres keresztanyja is van, akik nem mások, mint az újdonsült anyuka Négyen egy gatyában-beli kolleganői,  America Ferrera, Amber Tamblyn és Alexis Bledel.

A három színésznő az elsők között volt, akik láthatták Violettet, ám Blake megtréfálta Ambert, ugyanis nem árulta el neki, hogy keresztlányával találkozhat. A tréfáról a 27 éves Tamblyn mesélt a People-nek.

Az a ribi! Megviccelt! Elmentem és nem tudtam, mindenki tudta rajtam kívül, de Blake valami sz**ságot adott be nekem. SMS-ben írt nekem tapétákról és azt mondta, hogy 'El kell jönnöd megnézni az új tapétámat', szóval elmentem és ott volt a baba. Mindannyian ott voltunk náluk. Nagyon örülök nekik és annak, hogy nagynéni lehetek. Mindannyian keresztanyák vagyunk, szóval ez rendkívüli boldogsággal tölt el.

Azonban nem csak a nagysikerű film főszereplői voltak részesei a páros boldogságának, hanem a rendezőt, Ken Kwapist is beavatták: Csináltam képeket Ryannel és a babával, és elküldtem őket Kennek. Nem is lehetnék ennél izgatottabb értük, és remek szülők lesznek.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek