Starity

Feltörték Taylor Swift közösségi profiljait

2015. január 28. 14:02   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy hacker tegnap beférkőzött az énekesnő Instagram- és Twitter-fiókjába is, valamint meztelen képekkel is fenyegetőzött.

hirdetés
Feltörték Taylor Swift közösségi profiljait
Fotó: Matt Irwin/Lucky

A tegnapi nap folyamán érdekes bejegyzések kerültek ki Taylor Swift Twitter-oldalára, amit a szemfüles rajongók rögtön ki is szúrtak, hiszen kedvencüktől egyáltalán nem megszokott tweeteket, valamint privát üzeneteket is kaptak, emellett egy furcsa fotó is felkerült Instagram-profiljára.

Oldalait nagy valószínűséggel a The Lizard Squad nevet viselő hackercsapat törte fel - akiket nemrégiben egyébként a Playstation meghackelésével is vádoltak -, de nagy tragédia nem történt, hiszen főként arra próbálták rávenni a szőkeség 51 millió követőjét, hogy kövessék a @lizzard és @veriuser nevezetű fiókokat - utóbbi feltételezések szerint a csoport vezetője - viszont néhány pucér fotóról is szót ejtettek, ami a tavalyi botrány után nem is okozna már túl nagy meglepetést.

A problémás bejegyzéseket rövid időn belül el is távolították és Taylor is tisztázta a történteket Tumblr-oldalán keresztül: Feltörték a Twitter-profilomat, de ne aggódjatok, már törlik a hacker tweetjeit és lezárják a profilomat, amíg kitalálják, hogyan is történhetett meg mindez és adnak egy új jelszót. Egy unalmas percem sincs - írta az énekesnő, majd Shake It Off című dalának szövegére épülve a következővel viccelődött: Hackers gonna hack hack hack hack hack. U.i.: hackerek azt állítják, hogy vannak pucér fotók? Pszt, csak szeretnétek, ugye? Jó szórakozást a Photoshoppal, mert nincs SEMMITEK.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek