Starity

Érkezik az első latin Disney-hercegnő

2015. január 30. 20:08   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Történelmi pillanat következik hamarosan, ugyanis a Disney hispán hercegnőt mutat be, akinek Aimee Carrero fogja hangját kölcsönözni.

hirdetés
Érkezik az első latin Disney-hercegnő

2013-ban indult hódító útjára a Disney Junior Szófia hercegnő címet viselő animációs sorozata, melynek keretein belül 2016-ban mérföldkőhöz érkezik a The Walt Disney Company, ugyanis ekkor debütál első latin királykisasszonyuk, akit Elenának hívnak és Avalorból származik.

A hispán uralkodói sarj egy különleges epizódban mutatkozik majd be, amikor is Szófia felfedezi, hogy Elena évtizedek óta raboskodik hőn szeretett amulettjében, egészen pontosan azóta, mióta egy gonosz boszorkány, Shuriki elvette tőlük Avalort. Szófia így fejébe veszi, hogy kiszabadítja a 16 éves hercegnőt, hogy visszatérhessen hazájába és átvehesse méltó helyét a trónon.

Terveiket természetesen sikerül véghez vinniük, az epizód adásba kerülése után pedig rövidesen debütál az új testvérsorozat is, melynek nem túl meglepő módon Elena lesz a főszereplője, akit a készítők merésznek, gondoskodónak, viccesnek, magabiztosnak és könyörületesnek írtak le.

Egyelőre csak a főszereplő szinkronhangjáról hullott le a lepel, aki nem más lesz, mint a Young & Hungryból ismert Aimee Carrero. Ám Elena mellett feltűnik még nagypapája, Tito, nagymamája, Cici és egy királyi tanácsos, Duke Estebanm, valamint barátai, Mateo és Skylar is.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek