Starity

Lessünk be Neil Patrick Harris és David Burtka otthonába!

2015. február 07. 16:04   |   Szerző: awwparadise

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Neil és David már egy ideje megvásárolták a házat, viszont az utóbbi évet a felújításával töltötték, ezért csak nemrég költöztek be.

hirdetés
Lessünk be Neil Patrick Harris és David Burtka otthonába!

A pár Los Angelesből költözött új otthonába négy éves ikreikkel és két kutyájukkal együtt. A lakás New Yorkban található és felújítását a híres beltéri építésszel, Trace Lehnhoff-fal végezték, az eredmény pedig csodálatos lett.

A négytagú család nagyon örül, hogy a magáénak mondhatja a különleges, 19. század végén épült házat, amit meg is osztottak az Architectural Digesttel. A terv mindig is az volt, hogy visszajöjjünk New Yorkba. Mindig szerettük a harlemi szomszédságot. Nagyon tágas a hely és látszik rajta a történelem és annak megbecsülése - árulta el Neil Patrick Harris a magazinnak.

Párjával, David Burtkával próbálták tiszteletben tartani az 5 emeletes építmény eredeti stílusát, alaprajzát és fadíszítését, viszont úgy, hogy új elemekkel is megtoldják azt. A kortárs  bútorzat keveredik a modern művészettel szerte az egész lakásban. Több információt a házról csupán márciusban tudhatunk meg, amikor is megjelenik a magazinban a róluk szóló cikk.

Fotók: William Waldron/Architectural Digest

A költözés a Harris/Burtka családban csak egyike volt azoknak az emlékezetes eseményeknek, amik az elmúlt pár évben történtek velük. Ezek egybe foglalják az Így jártam anyátokkal című sorozat befejezését, amiben Neil főszerepet játszott, alakítását a Hedwig and the Angry Inch nevezetű Broadway-darabban és a pár egybekelését, amire Olaszországban került sor.

Ezen kívül azt se hagyjuk ki, ami a jövőben várja a boldog párt, mivel Neil lesz az idei Oscar házigazdája, David pedig a Broadwayen fog fellépni az It Shoulda Been You című darabban.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek