Starity

Megszületett Beverley Mitchell második gyermeke

2015. február 11. 16:04   |   Szerző: kurrek

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megszületett Beverley Mitchell és Michael Cameron második gyermeke. A pár első babája 2013. áprilisában látta meg a napvilágot. Alig két évvel később végre egy kisfiú is megérkezett hozzájuk.

hirdetés
Megszületett Beverley Mitchell második gyermeke

Beverley és Michael 2008-ban találkoztak, majd házasodtak össze, az eseményen pedig Mackenzie Rosman és Jessica Biel voltak a koszorúslányok. A három fiatal még a Hetedik mennyországban kötött örök barátságot és azóta is tartják a kapcsolatot.

A páros 2012-ben jelentette be, hogy szülők lesznek, majd 2013. áprilisában megszületett lányuk, Kenzie, tavaly szeptemberben pedig már tudni lehetett, hogy érkezik az új Hetedik mennyországos baba. Beverley és Jessica egyszerre voltak terhesek, így sokat segítettek egymásnak várandósságuk idején. A most kétéves Kenzie pedig nagyon büszke az anyukájára és arra, hogy végre nagytestvér lett. A január 28-án napvilágot látott kisfiút Huttonnek nevezték el a szülei.

Kenzie örömmel mutatja be édes kisöccsét, Huttont! Köszönjük a rengeteg szeretetet és jókívánságot! - írta a büszke anyuka egy, a Twitteren közzétett képhez.

Gratulálunk, és sok boldogságot kívánunk a családnak!


Fotó: Instagram/Beverley Mitchell

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek