Starity

Berki Krisztián: „A kislányom osztja be az időmet”

2015. február 16. 08:08   |   Szerző: Freeze

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Berki Krisztián olimpiai és háromszoros világbajnok magyar tornásznak több okból is különleges volt a 2014-es év: kislánya született, majd újabb világbajnoki címmel gyarapította sikereit. Hazánk egyik legismertebb sportolója pályafutásának kezdetéről, a felkészülésről és tavaly született kislányáról is mesélt Szani Rolandnak a Class Kultúrában.

hirdetés
 Berki Krisztián: „A kislányom osztja be az időmet”
Fotó: Red Lemon Média

A leghallgatottabb rádió műsorvezetője, Szani Roland hétről hétre az ország közismert előadóit és közéleti személyiségeit kérdezi a mikrofonnál ülve, ezúttal Berki Krisztián, olimpiai és háromszoros világbajnok magyar tornász, lólengés-specialista volt a Class Kultúra vendége. A sportoló elmondta, mesébe illőnek érzi pályafutásának kezdetét, bár az első időszak nem volt könnyű számára.

Kisgyerekként szinte egész nap az udvaron játszottam, a szőnyegporoló volt a kedvencem: lógtam, csüngtem rajta naphosszat. Velünk szemben egy tornaedző lakott, aki felfigyelt rám, 4 éves voltam akkor. Szólt a szüleimnek és elvégeztük egy gyors tesztet a lakásban. Mivel az edző tehetségesnek talált, tovább folytattuk – a tornateremben. Nagyon kemény volt, az első két hétben sírva jöttem, sírva mentem az edzésekre – árulta el Berki. 1994-ben volt az első versenyem, csapatverseny, amelyen aranyérmesek lettünk, annak ellenére, hogy akkor talán mindannyiunk közül én voltam a leggyengébb. A szüleim hihetetlenül büszkék voltak – ők a mai napig támogatnak és mindig meghatódnak, ha nyerek. Nagyon sokat köszönhetek nekik – mondta olimpikonunk, akit 2014-ben a magyar sportújságírók szavazatai alapján Az év férfi sportolójának választottak.

Berki Krisztián Szani Rolandnak arról is mesélt, hogyan változott meg az élete kislánya születésével és tervezik-e, hogy tovább bővítik a családot. Már két lány vár otthon minden verseny után, jobban össze is kell kapnom magam. Amikor Lia megszületett, teljes mértékben megváltozott az életem: világossá vált, hogy ő a legfontosabb, alkalmazkodnom kell hozzá. Korábban nagyon nagy alvó voltam, de most már elsősorban ő osztja be az időmet – mesélte a büszke apuka, aki hozzátette, a kistestvérrel egyelőre várnak még.

Hogy lesz-e kistesó? Ezt a feleségemtől kellene megkérdezni, bár ő viccesen azt mondta, hogy a következőt én hordjam ki – mondta nevetve. Nagyon élvezzük a gyermekünkkel töltött idő minden egyes pillanatát. Azonban ha ennyit fogok utazni, mint az elmúlt években, akkor még egy baba nem biztos, hogy belefér a következő Olimpiáig – árulta el Krisztián, aki azt is hozzátette, örülne, ha kislánya is rendszeresen sportolna. A tornaterembe már most nagyon szeret bejönni hozzám, bízom abban, ha kijutok Rióba, a feleségemmel együtt ő is velem tart majd. Szeretném, ha szokná a közeget – tette hozzá a népszerű tornász.

Szani Roland elárulta, hogy Berki Krisztián a Class stúdiójába is magával hozta családját. Kedves, aranyos, közvetlen ember, aki abszolút két lábbal áll a földön. A családjával együtt érkezett a stúdióba, így láttam a tündéri kislányát, Liát is. Nehéz volt egyeztetni vele, hiszen elfoglalt ember: edzések, felkészülés, versenyek, így nagyon örülök, hogy szóra bírhattam a műsorban. Mindketten jól éreztük magunkat a beszélgetés alatt – mondta a Class Kultúra műsorvezetője.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek