Starity

Elhunyt Lorena Rojas

2015. február 18. 09:09   |   Szerző: heyitsamyMT

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A mexikói származású Lorena hétfőn adta fel végleg a gyilkos kór elleni harcot.

hirdetés
Elhunyt Lorena Rojas

A mexikói színésznő tegnapelőtt, a délelőtt folyamán szerettei körében hunyt el otthonában. Lorenát még 2008-ban diagnosztizálták mellrákkal. A fél éven át tartó kezelés- és műtétsorozat után tünetmentessé nyilvánították, ám 2012-ben sajnos visszatért a súlyos kór. A betegség áttéteket képzett egész szervezetében, s tavaly derült ki, hogy már májára is átterjedt a daganat. 

Lorena utolsó éveit behálózta a rák elleni küzdelem, méltósággal, hatalmas erővel viselte betegségét, végig kitartóan harcolt ellene, ha pedig állapotáról érdeklődtek, mindig pozitívan nyilatkozott róla.

A színésznő mindössze egy héttel ezelőtt töltötte be 44. születésnapját, egy örökbefogadott kislány édesanyja volt. A magyar nézők a Második élet, a Bűnös szerelem és a Mint a filmekben című telenovellákból ismerhették a nevét. Utolsó sorozata, a Rosairo február 23-án debütál az RTL II-n. Nyugodjon békében!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek