Starity

Scarlett Johansson újra énekel

2015. február 21. 12:12   |   Szerző: awwparadise

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A The Singles nevű banda a tegnapi nap folyamán adta ki első kislemezét Candy címen. A tagok között pedig megtalálható a színésznő mellett a Haim nevezetű csapat egyik tagja is.

hirdetés
Scarlett Johansson újra énekel

Scarlett Johansson színészi és modellkarrierje mellett úgy döntött, hogy újra kipróbálja magát a zenei pályán. Miután 2008-ban kiadta első szólóalbumát, az Anywhere I Lay My Headet és 2009-ben Pete Yornnal kolaborált, az idei évben egy együttessel jelentkezik. A The Singles nevű bandában együtt énekel Julia Haltigannel, Kendra Morrisszal, Holly Mirandával és Este Haimmel, debütáló daluk címe pedig Candy, amely február 20-án jelent meg.

Az ötlet az volt, hogy egy szuperpop stílusú zenét alkossunk, amit csak csajok írtak és adnak elő. Azt akartam, hogy olyan legyen, mint azok a bandák: ultrapop, de mégis ironikus, és egy kicsit vicces is – árulta el a 30 éves színésznő a Rolling Stone-nak.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek