Starity

Ilyen lesz az új Supergirl – fotók

2015. március 09. 08:08   |   Szerző: Lilla06

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A készítők közzétették az új Supergirl jelmezét, melyet az Oscar-díjas Colleen Atwood tervezett.

hirdetés
Ilyen lesz az új Supergirl – fotók
Fotó: Getty Images / DC Comics

Már korábban írtunk arról, hogy az új Supergirl-adaptáció főszerepét Melissa Benoist kapta, ám a szuperhősnő kinézetére még nem derült fény. A sorozat a már ismert sztori újrafeldolgozása lesz, vagyis Superman unokatestvérének, Karának életét követi nyomon.

A napokban a CBS közzétette a már várva várt fotókat a természetfeletti erőkkel rendelkező lány jelmezéről, mely a három Oscar-díjjal büszkélkedő Colleen Atwood keze munkáját dicséri. A kosztüm felső részén természetesen szerepel az ikonikus „S” betű, de rendhagyó módon ezúttal a harisnyához nem kisnadrág, hanem szoknya társul, mely nőiesebbé teszi az öltözéket. Bár rengetegen ellenezték, hogy Supergirl szerepére barna hajú lányt szerződtettek, a fotók alapján legtöbbek tetszését elnyerte az új karakter is.

Egyébként már szinte az egész szereplőgárdáról lehullott a lepel. Mechad Brooks alakítja majd Jimmy Olsent, Calista Flockhart lesz a CatCo vezetője, valamint David Harewood és Cheryl Leigh is feltűnik majd a sorozatban, illetve meglepetésként 80-as évek Supergirlje, Helen Slater, és a 90-es évek Supermanje, Dean Cain is megjelenik majd a szériában.

Fotók: CBS

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek