Starity

Két klippel jelentkezett a Red Velvet

2015. március 22. 12:12   |   Szerző: Hana-chanxX

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2014 augusztusában debütált dél-koreai lánybanda, melynek immáron öt tagja van, idén márciusban visszatért az első kisalbumával.

hirdetés
Két klippel jelentkezett a Red Velvet
Fotó: Facebook/레드벨벳 (Red Velvet)

A 2014-ben debütált dél-koreai lánybanda, a Red Velvet ősz óta nem jelentkezett. Januárban látták a lányokat forgatni Kaliforniában, azóta pedig újra eltűntek. Mint kiderült, az első kisalbumukon dolgoztak szorgosan, melyet idén márciusban adtak ki.

Hivatalos klipet eddig az Automatic és az Ice Cream Cake című dalokhoz adtak ki, és mindkettő hamar elérte a több milliós nézettséget. Az első egy nőiesebb, visszafogottabb koncepciót kapott, az ICC pedig ennek tökéletes ellentéte: játékos, tele energiával. Ez pedig azért történt így, mivel a lányok azt mondták, szeretnék megmutatni, hogy több oldaluk van.

Az album és mindkét dal hamarosan mindenféle listán előretörte magát. Indonéziában, Thaiföldön és Szingapúrban az első helyen áll, de egy dél-amerikai ország, Brazília listáján is bekerült az első 25-be. Norvégiában, Új-Zélandon, Kanadában és még sorolhatnánk, hogy hol van benne a top 100-ban, de az biztos, hogy ezáltal a világon mindenhol még ismertebbé váltak.

A csapat új tagot is kapott a 16 éves Yeri személyében, aki jól rappel, énekel és a tánchoz is ért. Ráadásul a többi taggal jó kapcsolatot ápol, ami nem meglepő, ugyanis kiderült, hogy a többiek már ismerték őt, ezért a beilleszkedéssel sem volt gond.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek