Starity

Zayn Malik szólókarrierbe kezdett – megszólalt a One Direction

2015. március 26. 22:10   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Zayn Malik hivatalos közleményében azt állította, szeretné visszakapni a normális életét, most mégis stúdióba vonult, hogy befejezze első szólóprojektjeit.

hirdetés
Zayn Malik szólókarrierbe kezdett – megszólalt a One Direction

Bombaként robbant a hír, miszerint Zayn Malik kilépett a One Directionből, mert nem bírta tovább a hírnévvel járó stresszt, és szerette volna visszakapni a normális életét. A rajongók tegnap óta sokkban vannak, azonban úgy néz ki, aggodalomra semmi ok, hiszen az énekes teljesen rendben van.

Köztudott, hogy Zayn november óta stúdiózik barátjával, Naughty Boyjal, akinek a nevéhez fűződik a híres La La La című sláger Sam Smithszel. A DJ azt is megerősítette korábban, hogy valóban saját projekten dolgozik Malikkel, aminek a gyümölcsét idén hallhatják majd az emberek.


Zayn Malik és Naughty Boy 2014-ben, a stúdióban

Bár csak tegnap került bejelentésre, hogy Zayn maga mögött hagyja a népszerű brit fiúbandát, ő nem tétlenkedett vagy szomorkodott otthon, hanem rá pár órára egy londoni stúdióba látták megérkezni, hogy befejezze saját zenéjét, ezúttal a One Direction nélkül.

Emellett úgy hírlik, hogy március 27-én jelenik meg az exkluzív interjúja a The Sun magazinnal, életében először úgy, mint szólóénekes.


Zayn Malik március 25-én, Londonban, a stúdióba menet

A rajongók kétségbeesetten várják az énekes saját szavait Twitter-oldalán, azonban Zayn még nem jelentkezett be. Ex-bandatársai ellenben megtették, megosztva a személyes nézőpontjukat a történteken.

A szeretetem még mindig ugyanolyan felétek – írta Harry Styles, a banda szíve. Az elmúlt pár nap nagyon őrült volt, de szeretném, ha tudnátok, hogy ezután még keményebben fogunk dolgozni, hogy elkészítsük az eddigi legjobb albumunkat, Nektek! A támogatásotok egyszerűen fantasztikus, köszönjük szépen! – fejtette ki Louis Tomlinson.

Túl vagyok pár kemény napon, de a támogatásotok fantasztikus, mint mindig. Arra ösztönöz minket ez az egész, hogy a tőlünk telhető legjobb albumot készítsük el és remek show-kat, turnét adjunk. A legjobb rajongók vagytok a világon, szóval ez a minimum, amit tehetünk! – elmélkedett a csapat ír tagja, Niall Horan.

Természetesen Liam Payne sem hagyhatta szó nélkül az eseményeket: A történtek fényében úgy érzem, fontos, hogy pár dolgot kimondjak. Az elmúlt öt évben olyan különleges dolognak lehettem részese, amit szerintem még mi sem értünk igazán. Ez a valami néhány embernek a világot jelenti, mosolyt csal a rajongóink arcára, még a legsötétebb időkben is. Sokatoknak ez csak néhány őrült gyerek egy csapatban, de azoknak, akik érintettek, ez sokkal többet jelent. Az elmúlt hét elhozta az eddigi legrosszabb, legválságosabb időt, olyasmit, ami miatt mindannyian nagyon le vagyunk sújtva. Szomorú belegondolni, hogy ezentúl nem állunk a színpadra mint öt testvér, vagy érezzük olyan jól magunkat a turnébuszon, vagy éppen röhögünk közösen a hotelszobában, hiszen ez évekig adott volt. Ellenben abban biztos vagyok, hogy Zaynnel közeli barátok fogunk maradni mindannyian. Gondolom, amit mondani próbálok az az, hogy még nem ért véget. Amikor először sikeresek lettünk, úgy igazán, egyetértettünk abban, hogy a One Direction túlnőtte a benne lévő tagokat, ezért egyetértek abban, hogy most rendben van, ha szomorú és dühös vagy, de arra kérek mindenkit, aki rajongó, hogy tartsa meg bennünk a hitét. Biztos vagyok benne, hogy még sok dolog áll előttünk. – Szeretettel, Liam


A One Direction négy megmaradt tagja, 2014-ben, Orlandóban | balról-jobbra: Harry Styles, Liam Payne, Louis Tomlinson és Niall Horan

Úgy néz ki rendeződött a kiválással Zayn magánélete is, hiszen menyasszonya, Perrie Edwards visszacuccolt közös ingatlanukba, kezén a hatalmas eljegyzési gyűrűjével és egy ragyogó mosollyal az arcán. A rajongók bár támadják az énekesnőt, hogy részben ő is oka lehet Zayn drasztikus döntésének, nem úgy néz ki, hogy ez nem zavarja a Little Mix tagját.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek