Starity

Rihanna: „Nem veszhet el az agresszió”

2015. április 22. 12:12   |   Szerző: TianaBlack

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az énekesnő nyolcadik stúdióalbuma már készülőben van, dalai pedig sorra jelennek meg. Riri most a V magazinnak mesélt a koronghoz fűződő érzéseiről.

hirdetés
Rihanna: „Nem veszhet el az agresszió”

Visszatérő nyolcadik stúdióalbumáról már több dal is megjelent, ám a tehetséges énekesnő a debütálásig sem pihen: sorra szerepel neves magazinok címlapján és egyre többször oszt meg rajongóival pikánsabbnál pikánsabb információkat a közelgő korongról. Most pedig a V magazinnak árult el újabb érdekességeket egy rövidke interjú keretein belül.

Az történt, hogy beleszerettem a FourFiveSeconsbe. Ha egymás mellé teszed a dalszöveget és a zenét, majd elolvasod a papírt, teljesen mást kapsz, mint amit hallasz. A lírai ritmus mellett hatalmasat csattan az arcodon a szövegszerkezet. Fontos számomra, hogy előadás közben se vesszen el a dalba zárt agresszió – kezdte Rihanna.

– Az Instagram-fiókod messze földön hírhedt, egy igazi internetes jelenség.

– Elfutok ezek mellett, nem igazán tud izgatni. Sokszor úgy érzem, hogy rohamosan süllyedek a föld alá. A profilom megszünteti a korlátaimat, alkotói szabadságot enged számomra, amit nem tapasztalok máshol.

– Beszélnél nekünk az utóbbi két évedről, amikor is teljesen elszigetelted magad a zenei élettől?

– Valójában nem pihentem. Az elmúlt két évben többet dolgoztam, mint azelőtt valaha. Munkálkodtam az albumomon, szinkronizáltam egy animációs filmben [Végre otthon – a szerk.], magazinokban szerepeltem, reklámarc voltam, lett egy új illatom, egy nyári turném, egy Diamond-bálom és már tervezem is a következő feladatokat a közeljövőre.

Fotók: V Magazin

– Ó, igen, a hírhedt nyolcadik albumod. Pár szó róla?

– Szerelmes vagyok az átmenetekbe és a James Joint című számba, ami állandóan ismétlésre van állítva. A lemez lelkes és agresszív, ha csak a dalszövegkere, a zenére vagy a hangomra gondolok is.

A Rihanna által emlegetett James Joint című dal ugyan nem hivatalosan, de már megjelent a világhálón is a rajongók legnagyobb örömére.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek