Starity

David Suchet unokájáért harcol

2015. április 27. 10:10   |   Szerző: H.P.K.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A népszerű brit színész nemrég elárulta, hogy pacsirta típus, valamint azt is, hogy felvette a kesztyűt a jobb egészségügyi ellátásért.

hirdetés
David Suchet unokájáért harcol

Mióta David Suchet 25 év után befejezte az ITV számára a kultikusnak számító Poirot-szériát, magánéletében minden alárendelődött a békének, a szeretetnek és a lencselevesnek.

A 68 esztendős színész nemrég elárulta, hogy korán szokott felkelni, ezzel is elősegítve teste hónolását, vagyis olajozottságát.

Sokat meditálok. Szeretek 5.30-kor kelni minden nap, amikor még alszik a világ és csak élvezem a csendet. Fiatalabb koromban komolyan rögbiztem, ma pedig edzőterembe járok háromszor egy héten és nyújtok. Úgy gondolom, mi magunk vagyunk a szellem, a test és a lélek. Trenírozzuk az elménket azáltal, hogy iskolába és munkába járunk. Edzük a testünket, ezért elmegyünk az edzőterembe és betartjuk az egészséges diétát. De a harmadik dolog okozza a legnagyobb nehézséget – hogyan edzük a lelkünket? – mondta David, utalva a meditációra.

David Suchet számára nem csak emiatt fontos az egészség. Nemrég vallotta be azt is, hogy imádott kisunokája, Todd egy ritka, gyógyíthatatlan genetikai betegségben szenved, melynek neve sclerosis tuberosa complex. A színész éppen ezért megpróbálja elérni, hogy jobb bánásmódban részesüljenek azok, akik genetikai betegségük miatt ezt nem, vagy kevésbé kapják meg az illetékesektől.

Suchet többek között bírálta azt a fajta szervezetlenséget, ami az NHS-ben (National Health Service) tapasztalható, s amely szervezetnek lassítania kellene a folyamatot. Azok, akik ebben a betegségben szenvednek, élhetnek teljes életet, azonban nagyobb eséllyel alakulhat ki náluk daganat, például az agy és a szív esetében, továbbá felléphet epilepszia és tanulási nehézségek is akadályozhatják a későbbiekben az ilyen gyerekeket.

A kisunoka születése után pár héttel diagnosztizálták a sclerosis tuberosát, mely hír természetesen nem érintette túl jól sem a színészt, sem pedig imádott családját. Mint mondta, rossz a probléma kezelése az NHS-nél az adminisztárciós oldalon, ami azt jelenti, hogy a kisfiú nem kap olyan kezelést, ami segíthetne neki.

Todd egyébként David Suchet fiának, Robertnek gyermeke, aki 33 éves és fitneszedzőként dolgozik. Az NHS-t februárban több képviselő is kritizálta, mondván, komoly aggályokat vet fel, hogy túl lassú a döntéshozatal folyamata, ami blokkolja a gyógyíthatatlan betegségekben szenvedő páciensek hozzáférését a létfontosságú gyógyszerekhez. David Suchet felvette a harcot, hogy biztosítsa unokája számára azt a kezelést, ami javíthat az állapotán. Még Twitter-oldalán is felhívta a figyelmet erre a problémára, s kérte, hogy az emberek adjanak hangot támogatásuknak azáltal, hogy posztjaikban használják a #Fight4Treatment hashtaget.

Ezzel párhuzamosan adománygyűjtésre is buzdít, méghozzá a Sclerosis Tuberosa-egyesület jótékonysági mozgalmában, ahol elvállalta a kampányvideó narrációját is. Elmondta, hogy küzdeni kell egyaránt a ritka és nem ritka betegségek ellen is, s nagyon fontos lenne, ha az NHS végre felismerné gyengeségeit. A színész azt is nehezményezte, mennyire drágák a felmerülő költségek, már-már erkölcstelen módon.

A videó sürgeti továbbá, hogy az emberek keressék fel a helyi képviselőiket, hogy általuk kerüljön felvetésre mielőbb a probléma az egészségügyi miniszter elé.

David Suchet azt mondja, hogy a család próbálja optimistán kezelni Todd prognózisát: Ez gyógyíthatatlan betegség, de továbbra is bízunk benne, hogy találunk valamit, amivel kezelni tudjuk.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek