Starity

Dalpremier: Emily Kinney – This Is War

2015. április 27. 20:08   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megjelent a The Walking Deadből ismert fiatal tehetség vadonatúj száma.

hirdetés
Dalpremier: Emily Kinney – This Is War
Fotó: Nikki Rich

Bár nemrég látható volt a The CW-n futó The Flash című sorozatban és korábban az ABC szériájában, a Foreverben is, Emily Kinney most inkább énekesnői karrierjén ügyködik. Tavaly decemberben megjelent videoklipje után, melyet a Rockstar címet viselő dalához forgatott, most kiadott egy újabb kislemezes szerzeményt, a This Is Wart.

Az energikus dal egy szakításról, mi több, ahogy az a címből is kivehető, egy csatáról szól, mely két zenész között zajlik, akik egy párt alkottak. A dal a Spin.com-on debütált néhány órával ezelőtt, holnap pedig hivatalosan is elérhetővé válik mindenhol.

Emily egyébként hamarosan útra kel és az országutakat fogja róni, ám ezúttal nem a túlélésért küzdve és zombikat ölve, hanem egy turné keretein belül, mely május elsején veszi kezdetét a New York-i Bay Shore-ban. Egészen június 24-ig ad majd koncerteket, méghozzá olyan városokban, mint Nashville, Chicago, Los Angeles, Birmingham, San Francisco vagy éppen Denver.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek