Starity

Petefészekrákja volt Cobie Smuldersnek

2015. április 29. 14:02   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2007-ben, az Így jártam anyátokkal harmadik évadának idején diagnosztizálták a színésznőnél a gyilkos kórt.

hirdetés
Petefészekrákja volt Cobie Smuldersnek
Fotó: David Gubert/Self Magazine

Cobie Smulders az elmúlt évek alatt bebizonyította, hogy nem csak a vígjátékokban, hanem az akciófilmekben is helytáll, most azonban kiderült, hogy nem csak a filmvásznon kell folyamatosan megküzdenie a rosszfiúkkal.

Ugyanis közel nyolc évvel ezelőtt, 2007-ben, amikor a CBS hatalmas sikernek örvendő sitcomja, az Így jártam anyátokkal harmadik évadát élte, petefészekrákot diagnosztizáltak az akkor 25 éves színésznőnél.

Cobie ezt egészen eddig titkolta és észre sem lehetett venni rajta, hogy valami probléma adódott volna, most azonban úgy döntött, hogy a Women's Health májusi számában leleplezi életének ezen időszakát. Két év alatt nem egy műtétnek vetette alá magát, hogy legyőzze a gyilkos kórt, mindeközben pedig az Így jártam anyátokkalt is folyamatosan forgatta, mintha mi sem történt volna.

Mindkét petefészkemben voltak daganataim és a rák már átterjedt a nyirokcsomóimra, valamint a környező szövetekre is. Nem hiszem, hogy valaha is rákmentesnek fogom érezni magam. Most, hogy már öt éve legyőztem, próbálok pozitívumként gondolni rá és arra összpontosítani, hogy mi mindent tanultam belőle. És ha ezzel több ember figyelmét fel tudom hívni a bajra, akkor megteszem – árulta el a most 33 éves színésznő.

Cobie élete szerencsésen alakult, hiszen azóta két gyermekkel is megajándékozta férjét, Taran Killamet. Lányuk, Shaelyn most ötéves, kisfiuk pedig idén januárban jött világra.

 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek