Starity

Bruce Jenner nővé operáltatta magát

2015. június 02. 13:01   |   Szerző: xBlondie

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bruce Jenner, aki nemrég azzal sokkolta a világot, hogy bejelentette, ő valójában mindig is nőnek érezte magát, tegnap ismét felkavarta a kedélyeket. A Vanity Fair címlapján nővé operálva látható, „Hívjatok Caitlynnek” felirattal.

hirdetés
Bruce Jenner nővé operáltatta magát

Még csak pár hét telt el azóta, hogy az ABC News leközölte azt az interjút, melyben Kendall és Kylie Jenner édes-, illetve Kim, Khloe és Kourtney Kardashian nevelőapja elárulta élete titkát, hogy mindig is nőnek érezte magát. Ugyan akkoriban még kétségesnek tartotta, hogy részt fog-e venni nemátalakító műtéten, nagyon felgyorsultak számára a dolgok, ugyanis a Vanity Fair júliusi számának címlapján már nőként pózol.

Az Annie Leibovitz által készített fotósorozaton az egykori olimpiai bajnok hosszú, hullámos hajjal, elegáns sminkben és fehérneműben mutatja meg idomait, így egyértelművé válik, hogy teljes átalakító műtéten esett keresztül. A címlapon „Hívjatok Caitlynnek” felirat szerepel, amely bizonyossá teszi, hogy számára Bruce megszűnt létezni, és mától teljesen nőként, Caitlyn Jennerként fogja élni mindennapjait. Ezt bizonyítja az is, hogy elárulja, Bruce mindig hazudott, azonban Caitlynnek nincsenek titkai és hazugságai.

Caitlyn az interjúban nagyon sok mindenről beszél: többek között arról is, hogy pánikrohama volt március 15-én, amikor elvégeztek rajta egy 10 órás műtétet, melynek célja a nőiesebb arc volt, illetve hogy manapság alig várja, hogy megnézze a leveleit, ugyanis annyian írnak neki a világ minden tájáról.


A címlap

Caitlyn Twitter-profilt is létrehozott, melynek csupán 6 óra leforgása alatt másfél millió követője lett. Egy ilyen hosszas szenvedés után végre annyira boldog vagyok, hogy önmagam lehetek. Köszöntelek a világon, Caitlyn. Alig várom, hogy megismerjétek őt/engem szól a legelső bejegyzése.

A családja hatalmas szeretetet és támogatást mutat felé, főleg Kendall és Kylie, akik fotót és videót osztottak meg róla az Instagramon, így jelezve, hogy mellette állnak.

A teljes cikk a Vanity Fair júliusi számában lesz olvasható.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek