Starity

Lady Gaga több százmilliót keresett pár perc alatt

2015. június 16. 17:05   |   Szerző: tiktak

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az I. Európai Játékok egy több sportot magába foglaló nemzetközi sportesemény, sokak csak európai olimpiának nevezik. Június 12-én került sor a megnyitóünnepségre Bakuban, a kétórás show-ban pedig Lady Gaga is helyet kapott.

hirdetés
Lady Gaga több százmilliót keresett pár perc alatt
Fotó: Mark Seliger

Kelet-Európa talán egyik leggazdagabb városában, Bakuban (Azerbajdzsán) kerül megrendezésre a 2015. évi és egyben első Európai Játékok. A pénteki megnyitót azonban a szervezők nem akarták a véletlenre bízni. A több mint kétórás műsorra számos fellépő mellett napjaink egyik legnagyobb szupersztárját, Lady Gagát is meghívták, aki örömmel fogadta el a felkérést.

Gaga az ötperces előadásában John Lennon Imagine című dalát énekelte el, amihez csupán egy zongorát és a jól bemelegített hangszálait használta, mégis az est egyik legnagyobb és egyben legdrágább pár perce volt. Több forrás is megerősítette, hogy az Európai Játékok szervezőcsapata azért kereste fel az énekesnőt, hogy emlékezetes pillanatokat teremtsenek, még akkor is, ha pénztárcájuk legmélyére kell is nyúlni, ugyanis a Lady csaknem 2 millió dollárt, azaz több mint 500 millió forintot kapott a dal eléneklésére.

Gaga egészen a megnyitó kezdetéig titokban egy hotelben bújt meg, hogy a stadionban jelenlévő 70 ezer embert valóban meglepetés érje.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek