Starity

Adam Lambert: „A csillogás mögé bújtam”

2015. június 26. 01:01   |   Szerző: rolykelemen

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Adam Lambert számára a siker és a kiábrándultság metaforája Hollywood, ahol közel 15 éve él már – vallotta be az énekes az OUT Magazin augusztusi számának címlapsztorijában.

hirdetés
Adam Lambert: „A csillogás mögé bújtam”
Fotó: Jack Waterlot

Mikor arra került a sor, hogy új albumot készít, Lambert tudta, hogy innen fog inpirációt gyűjteni: Azt akartam, hogy az album egy jól elkapott fénykép formájában tükrözze az igazi életemet az elmúlt 15 évből Los Angelesben. (...) Egy kicsit melankolikus ez az album. A hollywoodi élet fentjeiről és lentjeiről mesél.

Ha zeneiparban átélt ’fentekről’ lenne szó, akkor megemlíthetjük, hogy Lambert volt az első a meleg előadók között, akinek nagylemeze, a Trespassing a Billboard Top 200-as listáján elsőként debütált, vagy azt, hogy a Queen megmaradt tagjai, Brian May és Rodger Taylor magukkal vitték turnézni Freddie Mercury helyén. A mélypontok között viszont ott szerepelhet az, hogy a Trespassing lemez nem ért el olyan sikereket, amilyeneket Adam elképzelt. 

Adam baráti köréből is merített egy keveset az új albumjához: A legtöbb ember, akit megkérdeztem, nem tudott felelni a kérdéseimre. Azt mondták, »Honnan a fenéből kéne tudnunk, mit akarunk?« (...) És megértettem őket. Mi az, ami hajt minket előre? Boldogság? Siker? Szex? Szerelem? Megerősítés?

Lambert, miután otthagyta az RCA kiadóját, dolgozni kezdett az egykori megaslágereinek producereivel, Max Martinnal és Shellbackkel, akik számos ismert énekessel működtek közre és vezették sikerre őket. A találkozásukkor az énekes megmutatta nekik a The Original High dal demóverzióját, ami az első alkalommal átélt extázis üldözéséről szólt. Shell nagyon belelkesült. Egyből tudta, hogyan tehetné erősebbé a dalt – mesélte Lambert. 

A beszélgetéseik során felmerült az a gondolat, hogy mi lenne, ha együtt készítenék el Adam harmadik stúdióalbumát. Így lett a két slágergyáros Adam Lambert The Original High című nagylemezének vezető producerei. Ezenkívül a korongon két közreműködő közül az egyik Brian May gitáros, míg a másik nem más, mint a svéd királynő, Tove Lo, aki a Rumors névre keresztelt dalnál játszott közre: Jó buli volt együtt dolgozni és szuper egyszerű, hiszen bármit képes tökéletesen elénekelni. Hasonló érzelmeket akarunk átadni a zenénkkel, így remekül megértettük egymást – közölte Tove Adammel kapcsolatosan. 

Az első kislemez az albumról a Ghost Town, amelyet egy ellentmondás ihletett Hollywoodból: A Ghost Town felépíti a díszletet. Beköltözöl egy nagyvárosba, tele vagy ambícióval, aztán megbotlasz, falakba ütközöl és rájössz, hogy nem egészen azt kaptad, amire számítottál, amiért sóvárogtál. (...) A szíved egy szellemvárossá válik, kiürülsz érzelmileg.

A fejlődés érezhető az album dalainak hallgatása közben. Maga mögött hagyta a villogást, a csillogást és a szemceruzát, úgy zeneileg, mint külsőleg: Az elmúlt pár évben eljutottam oda, hogy már magabiztosabb vagyok abban, amit csinálok. Nem az a célom, hogy bebizonyítsam, milyen bonyolult trükköket tudok. Számomra a zene már arról szól, hogy bebizonyítsam, én is tudok érezni. (...) Egyszerűen csak kinőttem azt a régi stílust. (...) Élveztem, hogy kitüntem a tömegből, őrültnek néztek és üzenni akartam valamit a környezetemnek ezzel. Kicsit bujkáltam a csillogás mögött. Nem voltam annyira biztos magamban és csak be akartam illeni a vad hollywoodi közegbe.

Rögtön az első találkozásukkor az American Idol fináléjában felfigyeltek Adam Lambertre a Queen megmaradt tagjai, így közös fellépésre invitálták a 2011-es MTV Europe Music Awardsra, majd közös turnéra, amivel nem álltak le 2012-ben, tehát 2014-ben és 2015-ben is világ körüli turnét tudhattak maguk mögött.  Csak nagyszerű történeteket hallottam róla. Valójában egy nagyon édes srácnak képzelem el, szociálisan kicsit félénknek is. Nagyon szerettem volna megismerni – vélekedett Lambert Freddie Mercuryról, akinek cipőibe léphetett a turnék során. Hat év viszonylag sok idő és most egy teljesen új térben és időben vagyok az életemben; remélem, hogy a zeném és a stílusom is ezt tükrözi.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek