Starity

Demi Lovato: „Volt időszak, hogy csak metalzenét hallgattam”

2015. július 02. 18:06   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Demi Lovato megkezdte legújabb dalának promótálását, melynek kapcsán számtalan interjú készült vele, valamint medencés bulijába is bepillantást nyerhettünk.

hirdetés
Demi Lovato: „Volt időszak, hogy csak metalzenét hallgattam”
Fotó: Sadao Turner/Ryan Seacrest Enterprises

Bár az énekesnő Cool For The Summer névre keresztelt slágere a hivatalos megjelenés előtt egy nappal korábban kiszivárgott, még ez sem állíthatta meg őt abban, hogy dala az iTunes letöltési listájának első helyére kerüljön. Ráadásul mindezt rekordidő alatt vitte véghez: kevesebb mint 4 óra kellett csupán eme szép helyezés eléréséhez. 

Az örömködésre azonban nem sok ideje maradt, ugyanis kora reggel jelenése volt Ryan Seacrest műsorában, továbbá a SiriusXM Hits 1, a 95.5 PLJ és az Elvis Duran and the Morning Show riporterei is elcsípték egy hosszas beszélgetésre. 

Új fejezet. Új élet. Új album. Új kislemez. És egy teljesen új Demi – kezdte mondandóját az Air With Ryan Seacrest műsorban. Elegem lett abból, hogy megpróbáljak mindenkit lenyűgözni, és a kedvükre tenni. Enélkül is lehetek jó példakép a rajongóim számára. Felszólalok azokért a dolgokért, amikben hiszek, és van mellette egy jótékonysági szervezetem is, ugyanakkor mindezek mellett szeretném megmutatni a vagány oldalamat is. Van egy olyan oldalam, amit az emberek a korábbi dalaimon keresztül nem ismerhettek meg, pedig mindig is bennem volt.

A Cool For The Summerről így nyilatkozott: Pár hónappal ezelőtt írtuk, és egyáltalán nem terveztük, hogy ebből lesz az első kislemez. Végül örülök, hogy ez jött ki elsőként. Szexi és vidám dal, amit minél többször hallgatsz meg, annál több dolgot jelenthet.

A még idén érkező ötödik albumról elárulta, hogy szeretné visszacsempészni első két albumának pop-rockos hangzásvilágát, vegyítve a mainstream dallamokkal. 

Tudjátok, sosem fogom elfelejteni az első albumom megjelenésének dátumát – 2008. szeptember 23. – és a többi is nagyon fontos számomra, de az a támogatás, amit már ezidáig kaptam az ötödik lemez kapcsán, teljesen megváltoztat mindent. Sosem volt lehetőségem korábban olyan producerekkel dolgozni, mint Max Martin vagy Dr. Luke. Ők azok, akikről mindig is álmodoztam, hogy majd egyszer velük dolgozhatok. Sokkal magabiztosabb lettem előadóként. Elég sok provokatív dal lesz rajta. Sokféle olyan elem van, amit vissza szeretnék hozni. Az egyik ilyen a rockos hangzás. Szeretném ismét belecsempészni a dalaimba a pop-rockot, ugyanakkor lesznek dallamos szerzemények is. Soulzenét hallgatva nőttem fel, de volt olyan időszakom is, amikor csakis metalelőadókat hallgattam. Ezek mind hatással voltak az új albumra és a felnőtté válásomra is.

2009-ben a Maylene and the Sons of Disaster koncertjén

Amikor arról faggatták, hogy a mostanában rengeteget kritizált Iggy Azaleával miként jutott el a barátságuk egy év alatt arra a pontra, hogy olyan megtiszteltetésben részesült, hogy koszorúslány lehet az esküvőjén, a következőt válaszolta: 

A kapcsolatunk abból indult, hogy én óriási rajongója voltam, edzések alatt a dalait hallgattam, amitől teljesen felpörögtem. Annyira őszinte, laza és szerény lány. Nem szeretek tipikus hollywoodi emberek közelében lenni. Érted mire gondolok? Nem sűrűn láthattok olyanok társaságban, akik csak megjátsszák magukat. Ő kib*szott valódi. Az első találkozásunk alkalmával kiruccantunk a bevásárlóközpontba, és mézeskalács-madárházakat készítettünk, mert ő ennyire nyugodt típus. Nagyon közel kerültünk egymáshoz, ráadásul szomszédok is vagyunk. Szerencsésnek érzem magam, hogy egy hozzá hasonló ember van mellettem a zeneiparban. Majdnem egykorúak vagyunk, és nem arról szól neki ez az egész, hogy minden éjjel bulizzon valahol. Mondta is valamelyik nap, hogy »Jaj, úristen, úgy örülök, hogy találtam egy hozzám hasonló unalmas embert« – mesélte lelkesen, majd kitért az eljegyzésre is. Ott voltam, amikor Nick megkérte a kezét, rögtön azután azt mondta, hogy a koszorúslánya leszek, én meg erre: »Ne ringass hiú ábrábdokba. Remélem komolyan gondolod.« Ő pedig biztosított róla, hogy igen, ez természetes. A leánybúcsú valószínűleg pizzaevésből és kötögetésből fog állni, mert mi ilyen unalmas közös programokat szoktunk együtt csinálni. Nagyon király.

Természetesen szóba került barátja, Wilmer Valderrama is, aki kapcsán Ryan Seacrest viccesen megjegyezte, hogy ő már azelőtt ismerte Valderramát, hogy Demi megszületett volna. Öt évvel ezelőtt ismerkedtünk meg, és azonnal közel kerültünk egymáshoz. Megpillantottam, és rögtön vonzódtam hozzá. Mármint ki nem? Az első találkozásunkkor – tegyük hozzá, hogy nem félek idősebb férfiakkal randizni – azt mondta, »Héé, álljunk csak meg, te túl fiatal vagy« – mesélte Lovato nevetve. 

Végül a számos interjú mellett délután sor került egy rendhagyó eseményre is. Újdonsült kiadóinak vezetői úgy döntöttek, hogy szokatlan, ám annál ötletesebb programmal ünneplik és promózzák a dal megjelenését, ami nem más, mint egy medencés összejövetel a rajongókkal.

Az első helyszín New York volt a Z100 nevű rádióállomás közreműködésével, ahol Lovato a jelenlévőknek dögös bikinifelső, magas derekú rövidnadrág és gladiátorstílusú magassarkú kombinációjában adta elő újdonsült slágerét. A fellépés megkoronázásaként pedig belevetette magát a medencébe rajongói közé, és kezdetét vette a selfie-gyártás, ezzel életre szóló élményt okozva az ott lévőknek.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek