Starity

Avril Lavigne: „Ez a második esélyem az életre”

2015. július 06. 17:05   |   Szerző: sorcery

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ismét megtörte a csendet a kanadai énekesnő, ugyanis újabb interjút adott betegségéről.

hirdetés

Még decemberben derült ki, hogy Avril egészségügyi problémákkal küzd, miután válaszolt egy rajongójának, aki a hogyléte felől érdeklődött, mivel már huzamosabb ideje nem érkeztek hírek az énekesnő felől. A szőkeség akkor még nem nevezte meg a betegséget, de válaszában kifejtette, hogy egészségügyi problémái vannak és kérte rajongóit, hogy imádkozzanak érte.

Végül áprilisban hullott le a lepel és árulta el az énekesnő a People magazinnak, hogy egy fertőzött kullancs csípésének következtében Lyme-kórban szenved és öt hónapon keresztül ágyhoz volt kötve. Akkor úgy nyilatkozott, hogy azt hitte, haldoklik. Fogalmam sem volt arról, hogy egy bogár csípése ezt teheti veled. Ágyhoz voltam kötve öt hónapig, úgy éreztem, nem kapok levegőt. Nem tudtam beszélni és nem tudtam mozogni, azt hittem, haldoklom.

Most viszont megtörte a csendet az énekesnő és a napokban megejtette az első tévéinterjúját a Good Morning America című műsorban. A beszélgetés során részletesen elmesélte, hogy hogyan küzd a betegséggel és közben számtalanszor sírásban tört ki.

Többek között azt is elmondta, hogy az orvosok nem vették komolyan a tüneteit, ennek következtében pedig hónapokig nem diagnosztizálták a betegségét, ami hosszú távon maradandó szövődményeket is okozhat.

Szó szerint ágyhoz voltam kötve tavaly októberben. Az orvosok meg csak ülnek a számítógépük előtt, és annyit mondanak, »krónikus fáradtság szindróma« vagy »Miért nem próbálsz meg kikelni az ágyból Avril, és csak megpróbálhatnál játszani a zongorádon« vagy »Depressziósnak érzed magad?«. Ezt teszik sok olyan emberrel, akik ebben a betegségben szenvednek. Nincsenek válaszaik számukra, szóval azt mondják, hogy őrült vagy. És ez ment hónapokig.

Nyolc hónapig próbálta bizonygatni Avril az orvosoknak, hogy valami nincs rendben vele, amíg végül talált egy Lyme-kór-specialistát.

Elkezdtem más orvosokhoz járni és egyenesen megmondtam nekik: »Lyme-kórom van. Tudom, hogy ez a bajom, le tudnál tesztelni rá?« Aztán végül találtam egy Lyme-specialistát. És ha specialista vagy, akkor tényleg kívülről-belülről ismered a betegséget és könnyen diagnosztizálni tudod a tünetek alapján.

Avril azt is elmondta, hogy a rajongók támogatása a világot jelentette neki. Csak ültem az ágyamban és néztem a rajongói videókat, és pontosan azt csináltam, amit most, végigbőgtem az egészet. Őszintén, igazán szeretettnek éreztem magam. És ez biztos bután hangzik, de a rajongóimat is valóban éreztem közben.

Végül az énekesnő tanácsot adott azoknak, akik szintúgy a betegségtől szenvedhetnek, és elárulta, hogy mit remél a jövőtől. Van remény. A Lyme-kór tényleg létezik és ki is lehet gyógyulni belőle. Most vagyok a kezelésem felénél és ez a második esélyem az életre. Csak ki akarok mászni ebből, és azt csinálni, amit szeretek. Annyira izgatott vagyok, hogy mit tartogat az élet nekem ezután.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek