Starity

A legsikeresebb videoklipek: Nightwish

2015. július 20. 16:04   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cikksorozatunk legújabb részében a finn Nightwish zenekar öt legnézettebb kisfilmjét tűztük tollvégre.

hirdetés
A legsikeresebb videoklipek: Nightwish

Nemo (Once) – 2004

A Nemo nemcsak az egyik legnépszerűbb klipje a csapatnak, hanem egyben a legismertebb dala is. 2004-ben jelent meg a Nightwish Once névre keresztelt ötödik stúdiólemezük, amely a csapat történelmében igazi mérföldkövet jelentett, a Nemo pedig az első kislemezként debütált ugyanebben az évben. 2005-ben a dal A barlang című filmben is felcsendült, a kisfilm speciális változatában pedig néhány képkockát is felelevenítenek az adaptációból.

A Nemo videója több mint 27 milliós nézettséggel bír jelenleg, amelyből 75 ezer megtekintőnek tetszett, és alig több mint 1500-an gondolták rossznak.

Amaranth (Dark Passion Play) – 2007

Az Amaranth a zenekar hatodik stúdióalbumának második kislemezeként jelent meg 2007. augusztus 22-én. Magát a kisfilmet is ez évben forgatták Antti Jokinen rendezésében, és ez volt az első munka, melyben bemutatkozott a Tarja Turnunent váltó új énekesnő, Anette Olzon. Érdekesség, hogy a Los Angelesben forgatott, több mint 270 ezer dolláros költségvetésű kisfilm A sebesült angyal című festmény motívumára épült, és teljes egészében ez a koncepció kíséri végig, különleges hangulatot teremtve ezzel.

Kevesen tudják, de a dal címe eredetileg Reach volt, majd amikor a zenekar kiválasztotta énekesnőjének Anette-et, az Amaranth mellett döntöttek. A dal egyébként a megjelenését követő második napon arany minősítést szerzett hazájában, Finnországban, de Magyarországon és Spanyolországban is uralta a zenei listákat.

A zenekar kiadója által feltöltött videó közel 78 milliós látogatottságával mindeddig a legnézettebbnek bizonyul, és ugyancsak szép statisztikákat tudhat magáénak, ugyanis 228 ezren vélték úgy, hogy jó volt, és csupán alig 12 889-en gondolták úgy, hogy a Nightwish alkotott már jobbat is.

Bye Bye Beautiful (Dark Passion Play) – 2008

A Bye Bye Beautiful is az együttes hatodik lemezére került fel, ezzel együtt pedig a negyedik kislemezként debütált 2008-ban. Az Amaranth-hoz hasonlóan ezt a videoklipet is Los Angelesben forgatták Antti Jokinen rendező és John Thorpe producer közreműködésével. A kisfilm különlegessége a látványvilágban rejlik, ugyanis az egyik pillanatban a  kedvenc zenekarunkat láthatjuk, a másikban viszont a férfi tagok nővé alakulnak.

A megjelenést követően sokáig folytak a találgatások arról, hogy a dal a banda eredeti énekesnőjéről, Tarja Turunenről szól-e, akit 2005-ben nyílt levélben szólítottak fel a többiek a zenekar elhagyására. Tuomas Holopainen pedig egy interjú során megerősítette, hogy ez valóban így van, ám a kisfilmben látható átalakulásnak nincs köze a korábbi énekesnőhöz, csupán öniróniának szánták.  

A videó napjainkig túlszárnyalta az 56 milliós nézettséget, így a második legnézettebb Nightwish-klipként tarthatjuk számon. A látogatók közül pedig 161 050-en döntöttek úgy, hogy jutalmazzák egy lájkkal, 10 986-nak viszont egyáltalán nem tetszett.

The Islander (Dark Passion Play) – 2008

 A The Islander szintén a már említett 2007-es megjelenésű Dark Passion Playen kapott helyett, önálló kislemezként pedig 2008 májusában debütált. A videót a finnországi Lappföldön, Rovaniemiben forgatták, ugyanis e különleges helyszínnel a Salvador Dalí-féle szürrealizmust kívánta megjeleníteni a zenekar.

A The Islander azért is különleges, mivel egy teljesen akusztikus szerzeményről van szó, egy kis folkhangzással fűszerezve, arra pedig korábban nem volt példa a csapat karrierjében, hogy lassú számhoz forgassanak kisfilmet. További érdekesség, hogy Troy Donockley ekkor tűnt fel elsőként a zenekar mellett, aki napjainkra teljes jogú tagja a csapatnak.

A videóra mindeddig közel 20 millió alkalommal kattintottak a YouTube-on, amelyből 72 ezer embernek elnyerte a tetszését, 1500-an pedig úgy gondolták, hogy láttak már jobbat is.

Storytime (Imaginaerum) – 2011

Az ötödik és egyben utolsó Nightwish-kisfilmünk a Storytime című dalhoz készült, amely a 2011-es megjelenésű Imaginaerum című lemez előfutáraként látott napvilágot az év novemberében. Maga a lemez a második és egyben utolsó volt, melyen Anette énekelt, és teljes egészében egy Disney-világot kíván reprezentálni, így a dalok többsége is filmzeneszerűre sikerült.

Érdekesség, hogy egy évvel később megjelent azonos néven a Nightwish-film, a dalhoz készült kisfilm pedig tulajdonképpen egy részlet a műből, melynek témája valóban a tündérmeséket igazolja, benne a hírhedt mérgező almával.

E meseszerű klip így is jó statisztikákkal rendelkezik, ugyanis 12 millió látogatóból 63 ezret megnyert magának, 2700-an viszont nem találták meggyőzőnek.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek