Starity

Klippremier: Travis Mills ft. T.I. – Young & Stupid

2015. július 25. 18:06   |   Szerző: szendreigabriella

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Július 24-én jelent meg a T. Mills néven befutott, most azonban Travis Millsként tevékenykedő énekes legújabb dala és klipje, mely a Young & Stupid címet kapta.

hirdetés
Klippremier: Travis Mills ft. T.I. – Young & Stupid

Úgy tűnik, T. Mills felnőtt, ugyanis a nevét is átváltoztatta hivatalosan Travis Millsre, jelezve ezzel, hogy kicsit megkomolyodott az évek során. Ennek örömére kiadta új dalát, a T.I.-jal közös Young & Stupidot is, melyhez videoklipet is forgattak, ami tegnap debütált YouTube-csatornáján.

A kisfilmben feltűnik a Teen Wolf sztárja, Tyler Posey, aki megcsillogtatja gördeszkatudását, és Pete Davidson is, aki egy szál alsógatyában ugrál egy ágyon Millsszel. A klip elég nyáriasra, fiatalosra és vadra sikerült, hiszen Mills szétver benne egy tévét, biciklizik az utcán, és a megszokott buli sem maradhat ki belőle.

Mills elmondta az MTV-nek, hogy ez egy újrakezdés lesz, utalva a névváltoztatásra, valamint arra, hogy utoljára tavaly nyáron jött ki klipje. Az utóbbi címe az All I Wanna Do volt, és akkor még Dr. Luke-kal is dolgozhatott.

Továbbá beszélt arról is, hogy felnőtt, és rájött végre arra, hogy ki ő, és ez az a stílus, amit meg szeretne mutatni az embereknek, ezért olyan izgatott a dal premierje végett. Az új szerzeményről egyébként elárulta, hogy mindenképpen olyan dalt szeretett volna, amit ha meghallanak az emberek, nem bírják ki, hogy ne kezdjenek el táncolni.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek