Starity

PLL: így néznek majd ki a lányok az időugrás után

2015. augusztus 07. 21:09   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Entertainment Weekly hozta nyilvánosságra az első fotót a négy főszereplő felnőtt énjéről.

hirdetés
PLL: így néznek majd ki a lányok az időugrás után
Fotó: ABC Family

Már egy hét sincs hátra és végre elérkezik az a nap, amire a Pretty Little Liars rajongói már évek óta várnak: megtudjuk, hogy ki lapul a fekete kapucni alatt és miért tartja terrorban a lányokat. A nyári finálé után viszont csak januárban térnek vissza kedvenc hazudozóink és nagy változásokra számíthatunk majd a folytatásban, hiszen köztudott, hogy öt évet előre fogunk ugrani a történetben.

Az Entertainment Weekly pedig most adott egy kis ízelítőt Aria, Hanna, Spencer és Emily ’A’-mentes életéből, ugyanis meglepték a rajongókat egy fotóval, melyen már felnőtt, érett nőként köszönnek vissza ránk.

Azért hoztuk meg ezt a döntést, hogy legyen egy évük befejezni az iskolát, utána pedig mélyen beleássák magukat a választott szakmájukba. Tehát a ruháik, a hajuk, sminkjük és az egész stílusuk azt tükrözi vissza, hogy hol állnak szakmailag az életükben. Már öt éve szabadon élik az életüket. Nem kínozza és gyötri őket egy névtelen zaklató – árulta el az EW-nek a sorozat szülőanyja, Marlene King, aki azt is hozzátette, hogy a lányoknak végre van idejük hobbikra és bizony a jóga is egy ezek közül.

Ám hiába az évek múlása, a történteket nem tudják kitörölni emlékezetükből és bizony még mindig nagy hatással van mindez az életükre: Még mindig poszttraumás stressztől szenvednek és hallani fogunk sztorikat arról, hogy miként kísértette őket az elmúlt évek alatt mindaz, ami történt velük és hogyan befolyásolta döntéseiket is. Egy ilyen dolog tényleg megváltoztat és valószínűleg segítette is őket abban, hogy meghozzanak olyan döntéseket, amiket nem egyébként nem tettek volna, ha nem történik meg velük mindez. Talán nagyobb rizikókat vállalnak és könnyebben kezelik a rájuk nehezedő nyomást, mint egy olyan valaki, akit nem tartottak fogva egy őrült babaházban.

Marlene azonban megnyugtatta a fanokat, hogy annak ellenére, hogy kedvenceik felnőttek, személyiségük nem változott meg: Ugyanazok az emberek. Csak önmaguk felnőtt változatai. Emellett pedig azt is elárulta, hogy bár az ’A’-t övező rejtélynek vége, még sok minden van a tarsolyukban.

Fotó: Ron Tom/ABC Family

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek