Starity

Még mindig Robert Downey Jr. a legfizetettebb színész

2015. augusztus 09. 20:08   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Immár harmadik éve vezeti a Forbes listáját az 50 éves színész, ugyanis 2014. június 1. és 2015. június 1. között 80 millió dollárt zsebelt be.

hirdetés
Még mindig Robert Downey Jr. a legfizetettebb színész
Fotó: Munawar Hosain

Ismételten Robert Downey Jr. landolt a világ legfizetettebb színészeit rangsoroló Forbes-lista élén, ugyanis egy év alatt nem kevesebb mint 80 millió dollárt keresett, ezzel könnyedén maga mögé utasítva Jackie Chant maga 50 milliójával és Vinn Dieselt 47 milliójával.

Downey 2008 óta ölti magára Vasember jelmezét, ez idág pedig három saját filmet is kapott, valamint több Marvel-adaptációban is feltűnt. Legutóbb a Bosszúállók: Ultron korában volt látható és ennek köszönhetően tarthatta meg első helyét, ugyanis világszerte 1,4 milliárd dollárt kaszáltak a sikerfilmmel. Legközelebb a 2016-ban érkező Amerika kapitány: Polgárháborúban láthatjuk viszont Tony Starkként, szereplésével pedig a Forbes becslései szerint nagyjából 40 millió dollárt keres majd.

Íme a teljes lista:

  1. Robert Downey Jr. – 80 millió dollár
  2. Jackie Chan – 50 millió dollár
  3. Vin Diesel – 47 millió dollár
  4. Bradley Cooper – 41,5  millió dollár
  5. Adam Sandler – 41  millió dollár
  6. Tom Cruise – 40 millió dollár
  7. Amitabh Bachchan – 33,5 millió dollár
  8. Salman Khan – 33,5 millió dollár
  9. Akshay Kumar – 32,5 millió dollár
  10. Mark Wahlberg – 32 millió dollár
  11. Dwayne Johnson – 31,5 millió dollár
  12. Johnny Depp – 30 millió dollár
  13. Leonardo DiCaprio – 29 millió dollár
  14. Channing Tatum – 29 millió dollár
  15. Chris Hemsworth – 27 millió dollár
  16. Daniel Craig – 27 millió dollár
  17. Matthew McConaughey – 26,5 millió dollár
  18. Shah Rukh Khan – 26 millió dollár
  19. Will Smith – 26 millió dollár
  20. Matt Damon – 25 millió dollár
  21. Hugh Jackman – 23 millió dollár
  22. Ben Affleck – 19,5 millió dollár
  23. Liam Neeson – 19,5 millió dollár
  24. Chow Yun-Fat – 18 millió dollár
  25. Russel Crowe – 18 millió dollár
  26. Seth Rogen – 17 millió dollár
  27. George Clooney – 16,5 millió dollár
  28. Brad Pitt – 16 millió dollár
  29. Jonah Hill – 16 millió dollár
  30. Will Ferrell – 15 millió dollár
  31. Ranbir Kapoor – 15 millió dollár
  32. Chris Evans – 13,5 millió dollár
  33. Chirs Pratt – 13 millió dollár
  34. Andy Lau – 13 millió dollár

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek