Starity

Mi tette legendává Michael Jacksont?

2015. szeptember 12. 13:01   |   Szerző: Speakthetruth

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Születésnapja alkalmából emlékezzünk Michael Jacksonra, aki vitathatatlanul a 20. század legnagyobb előadója volt. Egyedi hangszíne mellett kiváló tánctudása is színesítette tehetségének skáláját. Bátran kijelenthetjük, megérdemelten kapta a Pop Királya címet. Emögött viszont nem pusztán tehetsége állt, hanem rengeteg munka is. Most megtudhatjátok, hogyan és miért is lett ő legenda.

hirdetés

Mielőtt rátérnénk magára Michaelre, vizsgáljuk meg, honnan is ered tehetsége, mik azok a gyökerek, amikből merítkezett. Íme, a Jackson családfa.

Joe Jackson, Michael apja:

„A Jackson név apai dédapámról szállt ránk, July Gale-ről. Senki nem hívta Julynak, mindenki csak Jacknek szólította. Jack dédnagyapám a Choctaw törzsben született a 19. század elején. Egy indián sámán volt. Tisztelték gyógyító képességei miatt. Jack fiatal korában felderítő is volt az amerikai hadseregben. Aztán dédnagyapám szerelembe esett egy Gina nevű széplánnyal. 1838-ban megszületett első gyermekük, egy fiú, akit Israelnek neveztek el. Sajnálatos módon régen, ha egy gyermek szülei rabszolgák voltak, a gyermek is annak számított. Indián Jack „szabad ember” volt, de dédnagyanyám egy rabszolga, így hát Isreal sem reménykedhetett egyebért, legalábbis még nem.

Amikor Israel felnőtt, az emberek a Nero becenevet adták neki. Nero, Jack fia, tehát végül is, ebből alakult ki a név Nero »Jack-son« (Jack fia). Ahogy a dédnagyapám is, Nero magas volt és világos bőrű, magas pofacsontokkal és apró csillogó szemekkel. Nagyon büszke ember volt. Nero még kicsi volt, mikor Jack elkezdte ráruházni sámán tudását. Gyógyító képességei és szükségessége a törzs számára nem jelentett sokat, mert mindezek ellenére, szülei nagy bánatára, Nerót eladták egy ültetvényre Louisianába. Ahogy más szolgáknak is, Nerónak, ott kellett ennie, és amikor a gazdák azt mondták, le kellett térdelnie egy alacsony vályú elé, amiből kanalazgatott. Nerónak hamar elege lett és elszökött. Az ültetvény tulajdonosa azonnal embereket küldött utána, akik egész éjszaka keresték, a gyors szolgát a folyónál kapták el, több mérföldre az ültetvénytől. Nerót úgy elverték, hogy több liternyi vért vesztett.

Amikor hónapokkal később Nero végre felépült, a tulajdonosa el akarta adni, de a szolgákat, akik előtte elszöktek, lehetetlen volt eladni ugyanazért a magas árért, így tehát Nero tulajdonosa inkább csak annyit dolgoztatta, amennyit csak lehet. A nagyapámat Dél megmunkálatlan földjein kínozták, kezét-lábát lefogva. Amikor a bilincseket eltávolították, Nero megint el mert szökni. Ezúttal az ültetvény tulajdonosa személyesen vezetett egy csapatot és jutalmat ígért bárkinek, aki elkapja Nerót. Félt, hogy a többi rabszolga követni fogja a példáját, ha nem kapja el. Amikor végre elkapta Nerót, fogott egy felhevített fogót és addig csavarta Nero orrát, amíg össze nem esett önkívületben. A földön hagyta a nagyapámat, mert azt hitte, meghalt. De ő erős volt, olyan erős, hogy ezt a szörnyű büntetést is túlélte! Az égési sérülések viszont az utolsó napjaiig elkísérték.

Az idő alatt, míg Nero az ültetvényen élt Louisianában, 6 gyermeke született a barátnőjétől. Aztán elvett egy Choctaw indiánt – nos, csak ¾ részben volt indián – a nagymamámat, Emmaline-t. Az élete a nagymámmal valószínűleg egy menedék volt a rossz munkahelyi viszonyok után, és akik rabszolgaként tartották, csupán irigyek lehettek a békés házas életére. Nem volt szükségük sok pénzre, mert szerették egymást. Emmaline lousianai volt, az anyjára hajazott sárgás bőrszínével.

Amikor Lincoln elnök felszabadította a rabszolgákat 1865. május 31-én, Nero helyzete javult. Legalább a megélhetésre kielégítően keresett – indián orvosságok eladásával. Idővel híressé vált, mert több száz embert meggyógyított. Varázslatos képességei hamar ismerté váltak, és az emberek messziről érkeztek, hogy segítsen rajtuk.

Nero nagyapa összehozott egy egyszerű életet és félretett annyi pénzt, hogy ő és a nagymamám venni tudott egy farmot Sunnyvale-ben, Mississippiben. Készpénzzel fizetett 120 hektár termékeny földért. Ott Nerónak és Emmalinnenak 15 gyermeke született (Nerónak összesen 21). A nagyapám, nagymamám és „kis” családja abból a földből táplálkozott, ahova kukoricát, paradicsomot és más zöldségeket ültettek, továbbá csirkét, disznót és teheneket tartottak rajta.

Nero gyakran bóklászott az erdőkben, hogy füveket gyűjtsön. Gyökerekből és más részekből erőlevest készített, üvegekbe öntötte és a betegeknek adta meginni; kenőcsöket is készített különböző erdei gyökerekből. Ezekkel a dolgokkal kezelt indiánokat és volt rabszolgákat – ők pedig azzal fizettek neki, amivel tudtak.

Nero szeretett énekelni és gyakran táncolt el régi katonai Chostaw-táncokat. Egy szombat délután a seriff és az emberei kötelekkel elzárták az utat, amin táncolt, és megpróbálták letartóztatni a közrend megzavarásáért, de Nero megérezte a veszélyt. Felpattant a lovára és elegánsan átugratott egy akadályon, majd elmenekült. Azután a seriff békén hagyta.
Amikor Nero és Emmaline gyermekei felnőttek és megalapították saját családjaikat, Nero elhívta öccse, William gyermekeit a farmra, és közöttük volt unokabátyám, Rufus is. Rufus elmondta nekem, hogy nagyobb figyelmet kellett volna szentelnie az orvosságok elsajátítására, de mint sok gyermek, nem törődött vele úgy.

Amikor Rufus négyéves volt, Nero felesége meghalt. Ez alatt Nero is öreggé és gyengévé vált, így már nem tudott úgy a farmmal foglalkozni, mint előtte, vásárolnia kellett néhány dolgot egy Eroy nevű fehér embertől. Elköltötte a kis mennyiségű pénzt, de Eroy nagyon odafigyelően számolt el. Rufus még csak gyerek volt; az egyetlen, amit észrevett, hogy Nero gyengült. Így tehát Nerónak át kellett adni Eroynak néhány, raktáron lévő fontos papírt, hogy elrakja neki. A végén sikerült Eroynak – ahogy Rufus és én később kitaláltuk – eltulajdonítania a farm értékpapírjait egy tartozás áraként, amivel Nero tartozott neki.

Így veszítette tehát el a családunk a jogait a termékeny földre, melyen több száz barack- és körtefa állt, amire a rokonaim felügyeltek. Amikor Rufus és én rájöttünk, hogy nagy olajmezők vannak a farm alatt, elállt a lélegzetünk, mert a fúrás bére elérte a 1,2 millió dollárt. Eközben a foglaló felrúgott egy jó 100 millióra.

Nero utolsó éveit egyedül töltötte a farmon, mert William és Rufus ismét elköltöztek. 1924-ben halt meg, hosszú évekkel a születésem előtt. Apám, Samual Arkansasban élt akkoriban, ahol munkát is talált, túl későn ért el hozzá apjuk halálhíre, így nem tudott megjelenni a temetésen. Sam nagybátyám Oklahomából érkezett, hogy részt vegyen rajta és a nagyapám másik fia, Esco is megjelent. Apám Nero fiatalabb fia volt. Volt egy ikertestvére, Janey D. Hall.

Anyai oldalon a dédnagymamám Mattie Daniel. Mattie 1864-ben született. Az anyja mozgássérült volt, és a telepes lánya; apja pedig a lány apjának ültetvényén dolgozó rabszolga. Anyja tiltakozása ellenére Mattie-t eladták egy másik családhoz, mert a telepes nem nézte jó szemmel, hogy az apja fekete. Amikor fiatal voltam, Mattie története gondolkodóba ejtett. Ha gyermekeim lennének, úgy gondoltam, soha nem venném le róluk a szemem és nem engedném, hogy elvegyék őket.

Egyébként Mattie nem tudta úgy élvezni a társasági életet, mint az anyja. Ahogy Nero is, az anyai oldalon lévő nagyapám is gyapotszedő szolga volt. Mattie kétszer házasodott és 17 gyermeke volt. Az egyik lánya volt az én nagymamám, egy másik az unokatestvérem nagyanyja, Verna.

Nero megbecsült személy volt, köszönhetően az orvosi képességeinek és, hogy földet birtokolt, ami szokatlan volt egy volt rabszolgától. Üzleti szempontból apám rá ütött, tisztelték őt is, főleg, mert jó taníttatást kapott. Samuel 9 évig tanult az Alcorn Egyetemen Mississipiben, és amikor 24 éves volt, már mesterképzői diplomája volt, ami az új évszázad hajnalán még ritkaságnak számított egy fiútól a kisebbségből.

Vizsgái után rájött, hogy Ashley Countryban, Arkansasben megüresedett egy tanári állás. 200 km-t gyalogolt Mississipitől, hogy részt vehessen a versenyen, majd meg is nyerte.

Régen vidéken elemi és magasabb iskolákban is csak egy tanár tanított. Jackson Professzornak, ahogy hívták, volt két kifejezetten okos tanulója, akikre már az elejétől kezdve odafigyelt: a King lánytestvérek. Az egyikük Chrystal, élénk személyiséggel, szikrázó mosollyal és hangos nevetéssel. Amikor 16 éves volt, elvette feleségül. Ő volt az édesanyám.”

– Joseph Jackson (a The Jacksons című könyvből)

Katherine Jackson, Michael anyja:

„Nagyszüleim és dédnagyszüleim gyapotfarmerek voltak. Az őseik rabszolgák. Egyikük, üknagyapám, Kendall Brown ismert volt énekhangjáról. A hangja messziről zengett a vasárnapi miséken egy kis fatemplomban, Russell megyében. A hangja olyan erős volt, hogy nyáron, amikor tárva hagyták a faablakokat, végigzengett a kis völgyön, ahol a templom állt. Nos, talán az éneklés a mi vérünkben van. Ezt gondoltam, amikor az anyám elmesélte nekem ezt a történetet.

Számításba véve a családom távoli múltját, nem hagyhatom ki, amikor a szüleim, Prince Scruse és Marta Upshaw egymáshoz kötötték életüket az alabamai ünnepnapon, ismertebben a felszabadítás napján, 1929. május 28-án. Részt vettek az egyik ünneplésen a parkban, amikor úgy döntöttek, elszöknek és összeházasodnak.

Én voltam az első gyermek 1930. május 4-én, a kis házban, ahol éltek akkoriban, Barbour Countryban, körülbelül 10 mérföldre Rutherfordtól” – nyilatkozta Katherine Jackson a My Family, The Jacksons című könyvben.

Megszületett Michael Joseph Jackson, 1958. augusztus 29-én, Garyban, Indiánában. A nyolcadik gyermek volt a tízből. Csak 5 éves volt, amikor az édesanyja észrevette, milyen szépen tud énekelni, és szólt apjának, hogy hallgassa meg, aki először legyintett rá, mert ő az akkori Jacksons-zal, fiaiból álló együttessel foglalkozott, és mint mondta, „már megvan a szólóénekese a bandának”. Végül Katherine csak rávette, és kérdés nem volt, hogy őt teszi meg az együttes szólóénekesének – így jött létre a Jackson 5 1965-ben. Tagjai: Michael, Jackie, Tito, Jermaine, Marlon.

A Jackson 5 első stúdióképe

A Jackson 5 Közép-Nyugaton kezdett előadni fekete bárokban. 1968-ban megszületett első slágerük, a Big Boy, a Steeltown lemezkiadótól, de még nem sikerült a közönség figyelmét felkeltenie.

Az együttes 1969-ben leszerződött a Motown lemezkiadóval és elhagyta Garyt, majd Los Angelesbe költöztek.

Az együttes első négy száma slágerlistákat ostromolt – I Want You Back (1969), ABC (1970), The Love You Save (1970), és az I'll Be There (1970) – és az első helyet érték el a Billboard Hot 100-on.

Michael Jackson élete során több mint 600 díjat és elismerést zsebelt be; íme néhány kiemelkedő példa.

A Jackson 5 évei

– 1970: A Jackson 5 Bostonban, Massachussetsben kezdte meg első nemzeti turnéját; 16 városban játszottak és egy záróakkordként az utolsó koncert, otthon, Garyben, Indianában volt – 2 koncert, amire minden jegy elkelt a Westside Középiskolában. A Jackson 5 minden tagja gazdagabb lett egy városkulccsal, amit Richard Gordon Hatcher polgármester adott át.
– A NAACP Image díjátadón Michael Jackson és a Jackson 5 részesült egy NAACP Image díjban az Év legjobb énekes együtteséért a Feketék Fejlődéséért Nemzeti Egyesülettől.

– 1971: Két ingyenkoncertet adtak Mayor Richard Hatcher újraválasztási kampányára, ezért január 31-e „Jackson Five-nap”-nak lett kikiáltva Garyben; ezúttal maga a csapat kapta a Városkulcsot. A hazaérkezés részeként egy dísztáblát is elhelyeztek az Indianai Egyeteménél, azt állítva, a Jackson 5  „Reményt Ad a Fiataloknak”.
– Szeptember 20.: A Jackson Five dicséretben részesül az „erőfeszítéseiért az amerikai fiatalokért”. A kongresszusi okiratban az áll, hogy „a rendkívül sikeres kereskedelmi sikerei ellenére a Jackson Five tagjai folytatják tanulmányiaikat”.

– 1972: Michael Jackson – a Jackson 5-al együtt – megkapta az amerikai Kongresszus „Külön Kitüntetés a Pozitív Példaképeknek” elismerését.
– Michael Jackson megnyeri a „Legjobb eredeti dal” díjat egy filmbeli daláért – a Benért – a Golden Globe-díj-átadón.

– 1974 februárja: Első afrikai turnéjuk alatt – Dakarban, Senegalban – the Jackson 5 részesül a Organization of African Unity díjban az afro-amerikaik erősítéséért. Ugyanabban az évben megkapják Buffalo, New York Városkulcsát Stanley Makowsky polgármestertől.

– 1978: Michael Jackson szerepel a The Wiz című musicalben, ami az Óz, a csodák csodája afro-amerikai változata. A kritikusok jól fogadták.

A The Wiz musicalben 1978-ban

– július 1.: Tom Bradley polgármester „Jackson-nap”-ot kiállt ki Los Angelesben, Kaliforniában, elismerésül a csapatnak eredményeikért. Nagyjából 300 vendég vett részt az ünnepségen a Nemzeti Bank előtt a kaliforniai Beverly Hillsben, ahol Michael Jackson és a Jacksons elnyerte a platinalemez minősítést a Destiny albumért.

– 1979. augusztus 10.: Michael Jackson kiadatja ötödik szóló stúdióalbumát Off the Wall címen; ez az első albuma, amelyen Quincy Jonesszal működött együtt. Jackson vált az első szólóművésszé, akinek sikerült ugyanazon albumról négy különböző dalt is eljutatnia a top 10-be a Billboard Hot 100-on. Az album órási kereskedelmi sikert aratott; 2014-ben elérte a 8-szoros platinalemezt az Egyesült Államokban, és világszerte több mint 20 millió példány kelt el belőle, felkerülve így a legtöbb példányszámban eladott albumok listájára a világon.

1980-as évek

– 1982. november 30.:  Kiadatja 6. stúdióalbumát Thriller néven. Egy éven belül a Thriller a legtöbbet eladott albummá vált a világon, és mai napig őrzi ezt a címét, több mint 104 millió eladott példányszámával világszerte. A Thriller segített áttörni Michaelnek a faji korlátokat azzal, hogy folyamatosan az MTV-n szerepelt; ő vált az elsővé, aki sikeresen használta a videoklipeket mint reklámeszközt, és találkozott az akkori elnökkel, Ronald Reagennel a Fehér Házban.

– 1983. március 25.: Michael Jackson Motown 25: Yesterday, Today and Forever történelmi előadása, ahol először adta elő a Billie Jean koreográfiáját élőben. Később jelölve is lett Emmy-díjra „Legjobb egyedi előadás szórakoztató vagy zenei műsorban” kategóriában; körülbeül 47 millióan ültek a tévé elé, hogy megnézhessék a különböző Motown-előadásokat, köztük Michaelt és testvéreit. 

– 1983:  Négy díjat nyer a Black Gold Music díjátadón, közöttük a „Legjobb videoelőadás” a Beat Itért. A Billboard Movie Díjátadón a Beat It elnyer még két díjat, egyet az „Összességében a legjobb videó” és még egyet a „Legjobb koreográfiáért”.
– A Rolling Stone magazin „Kritikusok választása” és „Olvasók választása” rovata szerint a Beat It megérdemelten a „Az év videója” a Rolling Stone Díjátadón.

– 1984. január 16.: A 11. Éves Amerikai Zenei Díjátadón Michael egy sor díjat zsebel be, köztük a „Kedvenc popvideó” és a „Kedvenc soul-/R&B-videó” díjakat a Beat Itért.

– 1984. február 28.: A 26. Grammy-díj-átadón Michael Jackson megnyeri a „Legjobb felvétel gyerekeknek” díjat az E. T. a Földönkívüli című film alámondásáért. Szintén megnyeri a „Legjobb férfi rockvokál előadásért” és az "Év felvételé”-t a Beat Itért. Összesen 8 Grammyt zsebelt be egy este alatt, így bekerült a Rekordok Könyvébe is, amit azóta sem döntött meg senki.

Michael Jackson a Grammy-díjaival

– 1984: Michael Jackson az első, aki megkapja a „Neil Bogart Emlékdíj”-at Bobby Poe által.
– május 14.: Egy Fehér Házban tartott ünnepségben az elnöktől, Ronald Reagentől Elnöki Humanitárius Díjban részesül humanitárius tevékenységeiért, elismervén, hogy Michael mellette állt a „Nemzeti Kampány a Fiatalok Ittas Vezetése Ellen” elnevezésű kampányban. A reklám mottója: „Az ittas vezetés barátságokat ölhet.”

– Elsöprő nyereség az „Éves Zene Ajándéka Díjátadón” a National Association of Recording Merchandisers (NARM) által – az első szólóművész, aki elismerést kapott mind a „Legtöbb példányban eladott album”, mind a „Legtöbb példányban eladott kislemez” miatt. Ő volt az első fekete előadó, aki megnyerte a kulcsfontosságú NARM-díjat a legtöbb példányban eladott albumért, valamint a legsikeresebb videoklipért a Vestron Video által kiadott Hogyan készült Michael Jackson thrillerhez.

– december: 4000 tinédzser megszavazta őt az 1984-es „Amerika Ifjú Hősé”-nek, amit a brit The Sun bulvárújság tett közzé.

– 1985. szeptember 13.: Az MTV Zenei Díjátadón a „Nézők választását” nyerte el Michael Jackson és az USA az Afrikaiakért a We Are The World dalért, amelyet ő és Lionel Richie írt, a producere Quincy Jones volt.

– 1986. január 27.: A 13. Éves Zenei Díjátadón az „Az év dala” díjat a We Are The World dal nyerte, és egy amerikai zenész, színész és aktivista, Harry Belafonte vette át.
– február 25.: A 28. Grammy-díj-átadón Michael Jackson és Lionel Richie dalírók elnyerik a „Az év legjobb dala” díjat a We Are The Worldért, amit a USA for Africa projektnek írtak 1985-ben. Az év felvételének is megszavazták, amit a producer Quincy Jones vett át, csatlakozva hozzá Jackson, Lionel Richie, Stevie Wonder és Dionne Warwick. További elismerések We Are The Worldnek: „Legjobb popelőadás duótól vagy csapattól” és „Legjobb rövid videó”.

– 1986: az Emberek Választása díjátadón a We Are The World elnyerte „Az év kedvenc új dala” díjat, amelyet Kenny Rogers countryénekes vett át.

– 1987. augusztus 31.: Michael Jackson kiadatja 7. stúdióalbumát Bad néven. 2012-ben világszerte több mint 45 millió eladott példányszámával 9-szeres platinalemez, és szerepel a 30 legtöbb példányban eladott album között. Ez az album volt az első és egyetlen azon mindössze két album közül, amelyekről 5 egymást követő kislemeznek sikerült elérnie az 1. helyet a Billboard Top 100-on.

A számok sorban:

 I Just Can’t Stop Loving You
Kiadva: 1987. július 20.

Bad
Kiadva: 1987. szeptember 7.

The Way You Make Me Feel
Kiadva: 1987. november 9.

Man in the Mirror
Kiadva: 1988. január 9.

Dirty Diana
Kiadva: 1988. április 18.

A másik ilyen lemez Katy Perry Teenage Dream című albuma.

Az 1988-as NAACP Image díjátadón elnyeri a „Leonard Carter Humanitárius-díj”-at a jótékonysági tevékenységeiért, ahogy a „Legjobb férfi előadó” díjat is.

– 1988 januárja: Elismervén Michael munkásságát, a Gyermeksegély USA jótékonysági szervezet létrehozza a „Michael Jackson Nemzetközi Intézmény a Gyermekbántalmazás Ellen” elnevezésű szervezetet.
– március 2.: Michael szólóban ad elő először a 30. Grammy-díj-átadón. Vitathatatlanul az egyik legjobb előadás a Grammy történelmében –  a The Way You Make Me Feel és a Man In The Mirrort című dalokat énekelte el.

– július 20.: Michael Jacksont megajándékozzák egy karddal Londonban, hogy megemlékezzenek a Bad Turnéról. Délután a tiszteletére ünnepséget tartanak, hogy fellép a Wembley Stadionban. Michael az első közszemély, aki belépett London történelmi Guildhall’s Királyi Bejáratán; ez egyedi kiváltság, amely a királynő személyes jóváhagyását igényelte.

– július 22.: Disney-karakterek – Miki Egér és Donald Kacsa – megajándékozták egy egyedien vésett jégkorcsolyapárral.

A Billboard magazin ebben az évben Michaelt az év 3. legsikeresebb dalírójának nevezi.

– 1989. január 30.: A 3. Soul Train Zenei Díj átadóján Dame Elizabeth Taylor és Eddie Murphy színész-komikus Michael Jacksont megjutalmazzák az első Éves Örökség-díjjal a karrierje eredményeiért, valamint a Sammy Davis Jr. Díjjal az Év előadójáért. Továbbá ez alkalommal Michaelt először illetik becslésem szerint az igazi pop, rock és soul királya szavakkal, amelyek Elizabeth Taylor szájából hangzottak el. A következő nyitóbeszédet is ő mondta barátjáról: Szeretnék pár szót szólni egy csodálatos emberi lényről, aki egyben a legkedvesebb barátom is. Imádnám Michael Jacksont, akár a világ legnagyobb, leghatalmasabb csillaga lenne, akár nem. De úgy esett, hogy ő a leghatalmasabb és talán a legtehetségesebb zenész, akit a világ valaha megismert. Ami Michaelt még egyedibbé teszi, az talán az a tény, hogy minden sikere és díja ellenére érzékenysége és aggodalma mások jólétéért vagy nagyvonalú gondoskodása és szeretete családja, barátai és rajongói felé, és különösképpen a világ összes gyermekéért, nem csökkent. Michael Jackson valóban nemzetközi kedvenc minden korosztályban, lenyűgöző erő és energia, művészet a zenében, vízválasztó a gyártás minőségében és elöljáró a legmagasabb színvonalért a szórakoztatóiparban. Mi egy zseni? Mi egy élő legenda? Mi egy megasztár? Michael Jackson, csak ennyi. És amikor már azt hiszed, megismerted, még többet ad neked.

– 1989 januárja: Elnyeri a "Nemzeti Városi Koalíció Művésze/ Az Év Humanitáriánusa" díjat a "Mondj Igent Egy Fiatal Jövőjére" program keretében.

– febuár 22.: A 31. Grammy-díj-átadón Michael Jackson elnyeri az „Év legjobb lemeze” díjat a Man In The Mirrorért.

– március: Átveszi a „Fekete Rádió Exkluzív Humanitárius Díjá”-t  jótékonysági és humanitárius munkássága miatt.

– április 12.: Michael Jackson elnyeri a „Legjobb R&B-/Urban kortárs zenei videó” díjat, és a Legjobb R&B-kislemezt a Man In The Mirrorért a 3. Éves Soul Train zenei díjátadón

– április 14.: A legelső Világzenei Díjátadón elnyeri a „Philips Hall Of Fame Díj”-at „Egy különleges eredményért videóban” kategóriában. Szintén elnyeri a Világzenei Videó Díjátadó „Első számú videó a világon” díját a Dirty Dianáért.

– szeptember 22.: A 8. Washington Legjobb Híressége Divatshow-n felajánlják neki a „Washington Legjobbja – 1989-es Humanitárius Díj”-at.

Ebben az évben a Forbes Magazin köszönti a Gardner Street Általános Iskolát a Los Angeles-i Hollywoodban a „Leghíresebb növendék”-díjjal; abban az évben, amikor Michael Jackson kijárta a 6.-at, az ő tiszteletére nevezik el a Michael Jackson Előadótermet. Az eseményen ő maga is részt vesz, és beszédet mond. Cserébe Michael állja az iskola zenetanárának a fizetését, továbbá alíárását otthagyja a 8-as szoba falán, a régi 6-os termében.

90-es évek

– 1990. feburár 3.: Michael Jacksonnak felajánlják a „Példakép-díj”-at Japánból. Műhöldon keresztül fogadja el.

– február 21.: Michael Jackson "jó vs rossz" sci-fi filmje, a Moonwalker, megnyeri a „Legjobb hosszú zenei klip” díjat a 32. Grammy-díjátadón.

– április 5.: Egy ünnepély alkalmával a Fehér Házban elnyeri az „Évtized Előadója” címet, továbbá emberbaráti cselekedeteiért George Bush Sr. átadja neki a „Fénysugár Nagykövet” díjat többéves humanitárius erőfeszíteseiért. Michael az egyetlen, aki megkapta ezt a díjat.

– július: 45 súlyosan beteg gyermeket hív meg otthonába, Neverlandbe az „Álom Utca” projekt keretében, tiszteletbeli tagjává választják a 28. utcai Y. M. C. A.-nek (Young Men’s Christian Association – Fiatal Férfiak Keresztény Egyesülete). Az Y. M. C. A. mindenki előtt nyitva áll, vallási hovatartozástól, társadalmi osztálytól, kortól vagy nemtől függetlenül.

A 4. Éves Soul Train Zenei Díjátadón megnyeri az „Év humanitáriusa” díjat.

– május 8.: A Broadcasting Music Inc. megtiszteli az énekest az első BMI Michael Jackson-díjjal humanitárius tetteiért, ahogy dalszerzéséért és énekesi képességeiért. Ez volt az első alkalom, hogy a BMI a díját egy olyan személy után nevezte el, aki nem a cég igazgatója.

– október 23.: Michael Jacksont és Sir Elton Johnt kitüntetik az első Ryan White-díjjal a kiemelkedő teljesítményükért az AIDS betegség ellen.

1991-ben az Ebony magazin Michael Jacksont besorolja egy, a 20. század legfontosabb fekete emberei közé egy 100-as listán.

Az 1991-es MTV Videó Zenei Díjátadón bejelentik, hogy a „Videóban Újító Művész” díjat átnevezték a „Michael Jackson Videóban Újító Művész” díjjá. E díjat úgy is ismerik, mint „egy életút teljesítménye”, és olyan zenészeknek ítélik meg, akik mély nyomot hagytak az MTV-kultúrában. Michael a Moonwalkerért nyerte el ezt a díjat 1988-ban, amiért megváltoztatta a videoklipek értékét – pusztán reklámeszközökből tartalmas művészeti alkotásokká.

– november 26.: Michael Jackson kiadatja 8. stúdióalbumát Dangerous címen. Több mint 45 millió eladott példányszámával bekerült a legnagyobb példányszámban eladott albumok közé. Az album számai közül négy a top 10-ben és egy az 1. helyen végezte a Billboard Hot 100-on.

– 1992 feburárja: az egyik afrikai útján Michael Jacksont megkoronázzák Elefántcsontparton.

– március 5.: Felajánlja neki az „Egy életút Teljesítményei” díjat a Nemzeti Egyesület.

A dal Give In To Me próbái során, az MTV vezérigazgatója, Tom Freston köszönti Michaelt egy 180 centiméter magas, Kábel Zenei Díjjal, ami egy asztronauta szobor.

– május 1.: Újabb „Fénysugárdíj”-at kap Mr. George Bushtól a Fehér Házban, korábbi, a hátrányos helyzetű gyerekekért tett erőfeszítéseiért.

A 3. Billboard Zenei Díj átadásán három díjat nyert a Black Or White-ért és a Dangerous albumért. Neverlandi otthonából vette át a díjakat. A Black Or White-ért továbbá nyer egy „Év videója” díjat is a Los Angeles-i Zenei Díjátadón.

– december 10.: Japán amerikai nagykövetségén a Pepsi megajándékozza egy 100.000 dolláros csekkel a „Gyógyítsd Meg a Világot Alapítvány”-ához.

– január 25.: Elnyeri az első „Nemzetközi Művész” díjat a 20. Amerikai Zenei Díjátadón, ahol Eddie Murphy konferálja fel előre felvett felvételről. Az eseményen szintén megnyeri a „Kedvenc Soul-/R&B-kislemezt” a Remember The Time-ért, valamint a „Kedvenc pop-/rockalbum” díjat a Dangerousért, amire úgy reagált: Tényleg nem számítottam rá, hogy nyerek.

– január 26.: Elfogad egy csekket 100 000 dollár értékben a Nemzeti Labdarúgóligától, és még egy 500 000 dollár értékű csekket a BEST Alapítványtól a Gyógyítsd Meg a Világot Alapítványa részére.

– január 31.: Szerepel a Super Bowl XXVII félidős műsorában, televíziós rekordnézettséget döntve több mint 133 millió nézővel világszerte. A mai napig ezt tartják a legjobb félidős előadásnak.

– február 24.: A 35. Grammy-díj-átadón Michael Jackson megnyeri a „Legjobb férfivokál-előadás” kategóriát a Black Or White-ért, ahogyan a „Legjobb R&B-dal” díját is a Jamért.

– március: A Szabadítsátok ki Willyt című film Genesis-díjat nyer az „Év legjobb mozgóképe” kategóriában, melynek főcímdalát Michael írta Will You Be There címen. A Genesis-díjat olyan projekteknek ajándékozzák, amelyek az állatok védelmével foglalkoznak.

A film DVD borítója

– május 19.: A Guinness Rekordok Könyve átadja az első „Egy életút eredményei” díjat. E díj elismerésül járt megannyi világrekordjáért: A történelemben legtöbbet eladott album: Thriller; a legnagyobb koncert (4 koncerten 500 000-es nézőközönséggel a London Wembley Stadiumában); a legnagyobb szerződés a show-biznisz történelmében (Sony, 1991); a legnagyobb tévés közönség előtti előadás (133,4 millió, az 1993-as Superbowl félidős műsorában).

A Szabadítsátok ki Willy-t! betétdala, a Will You Be There, amit Michael énekelt fel, díjat kap a 94-es MTV Movie Awardson.

– 1995. június 16.: Michael Jackson kiadatja a 9. stúdióalbumát HIStory címen. Az első lemez 1979-es slágereket tartalmazott, a második 15 teljesen új dalt, amelyek azóta szintén klasszikusokká váltak. Öt Grammy-díjra jelölték az albumot, és 1996 végére elérte a hatszoros platinalemezt.

– szeptember 7.: Az MTV Video Music Awardson Michael és Janet Jackson három díjat nyernek a Screamért, köztük a „Legjobb táncvideó”, a „Legjobb rendezés” és a „Legjobb koreográfia" szobrocskáját. A show-t is Michael nyitja az előadásával.

– november 22.: A Soul Train 25. évfordulója alkalmából Jacksont beiktatják Soul Train Hall of Fame-be, ahol fellép előadóként is.

Ebben az évben Michael Jackson szintén beiktatásra kerül a BET Hall Of Fame-jébe (Black Entertainmnent Television), annak 10. évfordulója alkalmából.

– 1996. február 16.: Az ír énekes, dalszerző és politikai aktivista, Bob Geldoff átadja Michael Jacksonnak a különleges „Egy generáció művésze” díjat 16. BRIT-díjátadón.

– február 28.: A 38. Grammy-díj-átadón Michael és Janet Jackson hazaviszik a „Legjobb videoklip és rövidfilm” díjat a Screamért – Cean Chaffin producer és Mark Romanek rendező mellett.

Ebben az évben a BRAVO magazin átadja Jacksonnak a „Legkedvesebb énekes” díjat.

– március 30.: A 10. Genesis-díj-átadón A Bárka Szövetség Alapítvány (amely az állatvilággal kapcsolatos problémákra hívja fel a figyelmet) elismeri az énekes Earth Song himnuszát és videoklipjét a Doris Day-díjjal.

– május 8.: Michael Jackson részt vesz az 1996-os Világzenei Díjátadón, ahol rekordot állító 5 díjat nyer: a „Valaha legkelendőbb művész”, „Minden idők legtöbb példányszámban eladott albuma” (Thriller), „1996 legkelendőbb művésze”, a „Legkelendőbb amerikai művész”, valamint a „Legkelendőbb R&B-művész”. Egyetlen más előadó sem nyert addig egyszerre 5 díjat egy évben ezen a díjátadón.

– november 11.: A Sisterella, egy színpadi musical – fekete verziója a Cinderellának (Hamupipőkének), amiben Michael Jackson társproducerként vett részt – megdöbbentő 8 NAACP Színházi Díjat nyer.

– 1997. február 27.: A 39. Grammy-díj-átadón az Earth Song lett a „Legjobb rövid videoklip”.

– 1997. május 6.: Michael Jackson és a Jackson 5 beiktatásra kerül a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.

– 1997. május 20.: Michael Jackson kiadatja remix albumát HIStory in the Mix címen. Blood is on the Dancefloor kislemez több országban is első helyet érte el a Billboard Hot 100-on, továbbá kiad egy új filmet Ghosts néven, ami ugyan azon nevű és más egyéb dalait promótálja az albumról. Több mint 6 millió eladott példányszámával a valaha kiadott legkeresettebb remix albummá nőtte ki magát napjainkra.

– 1998. március 11.:  Michael Jacksont jelölik az 1998-as Nobel-békedíjra – 130 másik jelölttel, köztük II. János Pál pápával és Bill Clinton elnökkel.

– május 1.: Az első Bollywood Filmfesztiválon Jackson megnyeri az első „A világ legemberségesebb embere” díjat, annak elismeréséük, hogy minden embert kedvel, bárhonnan is jöjjön a világon.

– 1999. június 25–27.: Michael Jackson fellép a Michael Jackson & Friends – Az emberiség ereje című kétkoncertes előadásával Koreában, ahol 45 ezren voltak rá kíváncsiak. Ugyanezt megismételte Németországban 60 ezer néző előtt, ami az év jótékonysági eseménye lett.

A 2000-es évek

– 2000. május 18.: A Világzenei Díjátadón Michael Jackson megkapja „Az évezred férfi művésze” díjat a legtöbb példányban eladott albumainak köszönhetően.

– november 30.: A G&P „Angyalbál” Alapítvány az „Angyalbál-elismerés”-sel, a „Remény Angyala Díj”-jal együtt elismeri kimagasló törekvéseit a leukemia, limphoma és más rákos betegségek leküzdése ellen. Ebben az évben 4 millió dollárt sikerült összegyűjteni a G&P Rákalapítvány számára.

– október 30.: Michael Jackson kiadatja 10. stúdióalbumát Invincible címen. Problémái a kiadóval megnehezítették az árusítást: a Sony felmondta az album promócióját, így „csupán” 13 millió példányban kelt el, azonban még így is a 2000-es évek egyik legeladottabb albuma lett.

– 2002. febuár 13.: Bejelentik, hogy Michael Jackson, Sting, Barry Manilow és Randy Newman az utolsók között van, akiket beiktatnak a Dalszerzők Hírességek Csarnokába. A dalszerzőknek ehhez profiknak kell lenniük több mint 20 éven keresztül, és jelentős mennyiségű dalt papírra vetniük.

– március 3.: A You Rock My World NAACP Image-díjat nyer a „Legjobb videoklip” kategóriában. A műsort az amerikai színész és humorista, Chris Tucker vezeti, aki a fent említett videóban is szerepel.

– május: Michael részesül az első „Varázslatos Élet Díj”-ban az „Ünnepeld a Varázslatot” Alapítványtól, azon törekvéseiért, hogy a világot jobbá tegye a gyerekek és az emberiség támogatásával.

– június: Michael Jacksont beiktatják a Dalszerzők Rock and Roll Hírességek Csarnokába dalszerzői munkásságáért. Ebben a hónapban emellet egy „30. évforduló-díj”-jal is jutalmazzák.

– november 2.: Jackson megkapja a 2002-es „Világ Művészetek Díjat” a világbékéért való törekvéseiért.

– november 21.: Részesül a „Évezred Popművészete – Bambi-díj”-ban, amelyet újítóknak és kimagasló kreativitással rendelkezőknek ítélnek meg. Az esemény a németországi Estrel Convention Centerben zajlik. Itt debütált először a What More Can I Give videoklipje.

– 2003. augusztus 17.: Michael Jacksont két díjra jelölik The Capital Gold Legends Díjátadón. Az egyik a „Legendás Férfi” díj, a másik pedig a „Legendás Album” díj a Thrillerért.

– szeptember 19.: Bejelentik, hogy Michael megkapta a második Nobel-békedíj-jelölést.

– október 27.: A New Yorkban rendezett Rádiózenei Díjátadón átveszi az első „Humanitáriusdíj”-at What More Can I Give című daláért.

– november 15.: Michael Jackson átveszi neverlandi birtokáról, az "Egység Ereje” Életút Eredmény Díjat törekvéseiért a faji békéért és életrevaló elkötelezettségéért az éneklés, írás és beszéd iránt, hogy velük egy szebb világot teremtsen.

– 2004. április 1.: Michael Jackson „Arany Elefánt Humanitárius Díj”-ban részesül munkáiért, mint az áldozatmentes Afrika-támogatása, továbbá anyagi háttér biztosításáért épületek, korházi felszerelések gyermekotthonok, házak, iskolák részére és programokon keresztül, mint a gyermekek immunizálása, a HIV – AIDS ellen és végül az oktatásban nyújtott segítségéért.

A Thriller videó bekerül a Kongresszusi Könyvtárba, a Nemzeti Rögzítőirodába, mert „kulturálisan jelentős”.

A Beat It videót beiktatják a Videoklip-producerek Hírességek Csarnokába.

– 2006. november 15.: Michael Jackson utolsó szereplése élőben, ahol megnyeri a „Gyémánt Díj”-at. Ez azoknak az előadóknak jár, akik életük során több mint 100 millió lemezt adtak el. Michael Jackson Thriller című albuma csupán magában több mint 104 millió példányszámban kelt el.

– 2010 októbere: Kiderül, hogy egy online felmérés szerint Michael Jackson a 20. század legkedveltebb zenésze.

Nyugodjék békében!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek