Starity

Megjelent a The Danish Girl első előzetese

2015. szeptember 03. 08:08   |   Szerző: Lady Suzy

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tegnap délután tették közzé a The Danish Girl című film első előzetesét, melyben az Oscar-díjas Eddie Redmayne alakítja a főszerepet.

hirdetés

A történet szerint Einar és Gerda Wegener boldog házasságban élnek, azonban minden megváltozik, mikor felesége arra kéri Einart, hogy nőként álljon neki modellt. Közösen, eleinte csak szórakozásból alkotják meg Lili Elbe személyét, Einar azonban hamarosan rájön, életében talán most először tudja igazán, hogy ki ő. A valós történeten alapuló produkció az első nemi átalakító műtétet mutatja be, mely sokkolta az egész világot.

A főszerepet az Oscar-díjas Eddie Redmayne alakítja, aki a rendező elmondása szerint tökéletes választás volt a szerepre, ugyanis színészi adottságai mellett valami különlegeset is látott megjelenésében, ami Lilire emlékeztette. Gerda Wegener szerepében a feltörekvő Alicia Vikandert láthatjuk, valamint olyan nevek is feltűnnek a filmben, mint Amber Heard, Matthias Schoenaerts és Ben Whishaw.

A produkció az idei Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon debütál szombaton, hazánkban pedig majd csak 2016. január 28-án jelenik meg.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek