Starity

Ruhamustra: MTV VMA 2015

2015. szeptember 06. 22:10   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Augusztus 30-án került megrendezésre a 2015-ös MTV Video Music Awards, melynek helyszínéül a Los Angeles-i Microsoft Theater szolgált. Az év egyik nagy eseményén természetesen a sztárvilág apraja-nagyja részt vett, mi pedig most górcső alá vettük az összeállításaikat!

hirdetés

Vanessa Hudgens

A legtöbbekkel ellentétben a 26 éves színész-énekesnő nem egy extrém vagy alig takaró ruha mellett tette le a voksát, hanem hozta szokásos bohó formáját. Tagadhatatlanul ez a virágos Naeem Khan-estélyi volt az est egyik fénypontja, már csak azért is, mert kitűnt a sorból. Ékszerei és kiegészítői az Edie Parkertől, a Le Viantől, a Pasquale Brunitól, a Casa Reale-től és a Lorraine Schwartztól származnak.

Selena Gomez

Nagy csalódást okozott a 23 éves énekes-színésznő ezzel a Calvin Klein-kreációval, ami a 2015-ös őszi kollekcióban kapott helyet. Ebben a fekete ruhában ugyanis elvegyült a tömegben, ráadásul alakját is elnyelte és platformos Aquazzura Belair-magassarkúja sem passzolt hozzá. Pedig jól tudjuk, hogy Selena ennél sokkal jobb stílusérzékkel van megáldva...

Nick Jonas

Mindenkit meglepett a Jonas Brothers legifjabb tagja, hiszen ha pólójától eltekintünk, tetőtől talpig bőrbe öltözött. Figyelemfelkeltő és váratlan összeállítása a Versace-től származik.

Gigi Hadid

A 20 éves modell egy sáfránysárga színben pompázó Emilia Wickstead-kreációt öltött magára, ami remekül mutatott irigylésre méltó alakján. Egyedül 80-as évekre emlékeztető frizuráját kifogásoljuk, de ezen kívül remekül passzol minden.

Holland Roden

A Teen Wolf sztárja Vivienne Tam 2015-ös tavaszi kollekciójából választott egy virágokkal díszített, nagyrészt áttetsző ruhát, ami sajnos nem állt túl előnyösen számára. Piros szandálját Stuart Weitzman tervezte, ékszerei pedig Monica Vinadertől származtak.

Demi Lovato

A 23 éves énekesnő ezúttal sem okozott csalódást ezzel a babarózsaszín Nicolas Jebran-minivel, ami a 2015-ös tavaszi Couture-kollekcióban kapott helyet. Olyan, mintha csak ráöntötték volna, a hozzá párosított néhány kiegészítő pedig már csak hab a tortán.

Taylor Swift

Az egykori countrycsillag szinte mindig kifogástalanul jelenik meg a vörös szőnyegen, ám ezúttal nem sikerült elérnie a kívánt hatást. Az Ashishtól származó összeállítása egy csicsás pizsamára hajaz, ráadásul Christian Louboutin által tervezett cipőjétől és erős sminkjétől sem vagyunk elájulva.

Kat Graham

Bár ez a vintage Versace-mini tökéletesen passzol a Vámpírnaplók sztárjához és stílusához is, nekünk már túl sok volt a minták és a színek kavalkádja.

Emily Ratajkowski

A 24 éves modell-színésznő egy igazán dögös Altuzarra-kreálmányban lépett a vörös szőnyegre, ám a hozzá felhúzott ugyanolyan márkájú, combközépig érő, fűzős, fekete csizma teljesen elrontotta az összképet.

FKA twigs

Robert Pattinson jelenlegi barátnője is hozta szokásos extravagáns formáját ezzel a 2015-ös őszi Versace-kollekcióból származó darabbal, amit Swarovski-kristályokkal díszítettek.

Karlie Kloss

Taylor Swift modellbarátnője nem vitte túlzásba ezzel a pasztellnarancs színű Louis Vuitton-maxiruhával, amihez egyszerű sarut párosított. Tagadhatatlanul remekül áll neki, de túl egyszerű egy VMA-re.

Nicki Minaj

Az est egyik fellépője szokásához híven nem éppen egy sokat takaró ruhát öltött magára. Az arany, nagyrészt áttetsző és mély dekoltázsú kreáció a Labourjoisie-tól származik, és abban mindenki egyetérthet, hogy Nicki tudja, mitől döglik a légy.

Bella Thorne

A 17 éves színésznő egy csodás tüllszerű selyemruhába bújt, amit Maria Lucia Hohan álmodott meg. Bella lenyűgözően festett, hiszen Phillips House-ékszerei és Stuart Weitzman-cipője is tökéletesen passzolt összeállításához.

Rita Ora

A brit énekesnő egy külön számára tervezett szexi, fekete Vera Wang-estélyit vett fel, melynek szoknyarészét strucctollakkal díszítették. Hozzá egy szintén fekete Stuart Weitzman-magassarkút vett fel, mellyel feltette a pontot az i-re.

Kourtney Kardashian és Kylie Jenner

Bár a Kardashian-Jenner klán két tagja együtt lejtett végig a színes szőnyegen és mindketten a Balmaintől választottak, csak egyikük outfitjétől vagyunk elájulva. Ő pedig nem más, mint Kourtney, akinek egy egyszerű, ám dögös pink overálra esett a választása. Vele ellentétben viszont 18 éves húga úgy festett, mintha kinőtte volna testszínű miniruháját, így nehezen tudjuk elképzelni, hogyan tudott leülni, majd felkelni úgy, hogy nem villantott.

Britney Spears

Akárcsak Nicki Minaj, úgy a 33 éves énekesnő is a Labourjoisie-tól választott egy egyedi, arany és ezüst színekben pompázó csillámos miniruhát, ami nem hagyott túl sokat az emberek fantáziájára, emellett pedig nagyon úgy tűnt, hogy nehezen kapott levegőt a szoros mellrész miatt.

Hailee Steinfeld

A mindössze 18 éves színész-énekesnő egy korát meghazudtoló összeállításban tett jelenést. Ez a fehér Stella McCartney-overál remekül állt neki és az arany kiegészítők is kitűnően passzoltak hozzá, de nyakéke inkább egy nyakörvre emlékeztet minket.

 

Laura Marano

A most 19 éves színésznő mindössze 13. életévét taposta, amikor Victoria Beckham piacra dobta legelső ruhakollekcióját, de pontosan ebből származik ez az elegáns, fekete, a derékrésznél kék flitterekkel díszített darab is, amihez Louis Vuitton-retikült és Stuart Weitzman-szandált párosított.

Ciara

Olyan érzésünk van, amikor ránézünk a 29 éves énekesnő Alexandre Vauthier-ruhájára, mintha kisfia egy ollóval nekiesett volna az utolsó pillanatokban egy dögös fekete estélyinek és már nem volt ideje újat keresni helyette. Ez most nem jött össze...

Kim Kardashian és Kanye West

Kourtney-hoz és Kylie-hoz hasonlóan Kim is a Balmain mellett tette le a voksát, ám nem értjük, hogyan választhatta ezt a ruhát, hiszen szörnyen áll neki. Emellett férjének sem sikerült elkápráztatnia a nagyérdeműt saját Adidas-kollekciójából származó összeállításával, amihez szintén sajáttervezésű YEEZY-cipőt párosított.

 

Cara Delevingne

A brit modell-színésznő nem vitte túlzásba ezzel az elragadó, csillagokkal díszített Saint Laurent-minivel, ám mégis remekül mutatott benne.

Lily Aldridge

Modellként nincs mit szégyellnie testén, így meg is értjük, hogy miért ezt a nem túl sokat takaró Alexandre Vauthier-estélyit vette fel az amerikai szépség, de úgy gondoljuk, hogy mellben nem éppen ez volt a legelőnyösebb választás.

Stella Maxwell

Annak ellenére, hogy csak úgy sugárzott a magabiztosságtól, nem vagyunk odáig a brit modell pántnélküli Moschino-ruhájáért, amit graffitik tarkítanak és a 2015-ös őszi kollekcióból származik.

Tori Kelly

A feltörekvő énekesnő egy a Vatanika 2015-ös tavaszi kollekciójában helyet kapott szettet választott, aminek színei remekül harmonizálnak egymással, ám a minták sokasága miatt nem igazán vett le minket a lábunkról.

Chrissy Teigen és John Legend

Kimmel és Kanyével ellentétben a sármos énekes és felesége pompásan festett. Chrissy a Marchesa 2015-ös őszi kollekciójából választott egy igazán dögös fekete estélyit, férje pedig tetőtől talpig Dior Homme-ba öltözött. Az egyetlen kifogásolandó dolog John outfitjében a frakk, amit simán otthon hagyhatott volna.

 

Miley Cyrus

Az est háziasszonyaként a botrányhősnő több polgárpukkasztó összeállításban is mutatkozott, melyek egytől-egyig kifejezetten számára lettek tervezve. A pink, Do It feliratú latexruha a House of Hollandtől származik, míg a vörös szőnyeges bevonulásán viselt ezüstcsillárra emlékeztető kreáció, valamint az alatta látható darabok a Versace márkáját viselik.

Ha pedig az nem okozott volna elég meglepetést, hogy Versace kivette részét a munkából, eláruljuk, a Prada is megajándékozta Miley-t két ezüstös, csillogó kreálmánnyal.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek