Starity

Selena Gomez szerepet kapott a Rossz szomszédság 2-ben

2015. szeptember 07. 22:10   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bár nem jelentették be, hogy a színész-énekesnő szerepelni fog a vígjáték második részében, a napokban lencsevégre kapták a forgatáson.

hirdetés

Tavaly tavasszal került a mozikba a Nicholas Stoller által rendezett Rossz szomszédság című vígjáték, melynek főszerepeiben Zac Efron, Seth Rogen, Dave Franco és Rose Byrne voltak láthatóak. Mindenki nagy meglepetésére az alkotás nagyot tarolt, hiszen világszerte 269 millió dolláros bevételre tettek vele szert, így egyáltalán nem meglepő, hogy úgy döntöttek, készítenek hozzá egy folytatást.

A második rész stábjáról eddig annyit lehetett tudni, hogy a fent említett színészek mind visszatérnek, valamint beválogatták melléjük még a fiatal Chloë Grace Moretzt is. Emellett pedig azt is hírül adták, hogy az alcím a Sorority Rising lesz, amiből könnyen ki lehet találni, hogy egy diáklány-egyesület áll majd a középpontjában.

Így hát gondolni lehetett arra, hogy jó pár fiatal és szép lányra szükség lesz, ám mégis nagy meglepetést okozott, amikor kiderült, hogy Selena Gomez is szerepet kapott a filmben. A napokban ugyanis lencsevégre kapták Atlantában a forgatáson, tetőtől talpig rózsaszínben. Mivel azonban hivatalosan sosem jelentették be, hogy ő is feltűnik majd a második részben, semmit nem tudni arról, hogy milyen szerepet is osztottak rá.

A Rossz szomszédság folytatása a tervek szerint 2016-ban debütál majd a nagyvásznon, Selena pedig már most rendkívül izgatott miatta, hiszen Instagram-oldalán valamint a Snapchaten is megosztott képeket, valamint egy videót is.

 

 

A photo posted by Selena Gomez (@selenagomez) on

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek