Starity

Újra a szinglik táborát erősíti Rebel Wilson

2015. szeptember 15. 14:02   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Néhány hónapnyi randizás után döntött úgy Rebel Wilson és Mickey Gooch Jr., hogy külön utakon folytatják.

hirdetés

Úgy tűnik, 2015 a szakítások éve, ugyanis újabb sztárpár intett búcsút egymásnak Rebel Wilson és Mickey Gooch Jr. személyében. A pár májusban kezdett találkozgatni, kapcsolatuk pedig idillikusnak tűnt a kíváncsi szemek számára, ám úgy tűnik, hamar feloszlott a rózsaszín köd, és végül a szakítás mellett döntöttek.

Nyaralásukon még minden a legnagyobb rendben volt (Fotó: Instagram/Rebel Wilson)

Mickey-t nagyon megviseli a dolog - vallotta a komikus egyik barátja az Us Weekly-nek, majd így folytatta: Mivel még mindig barátok, így sosem lehet tudni, talán újra egymásra találnak a jövőben.

Rebel és Mickey a nyár nagy részében Los Angelesben és New Yorkban dologozott, július második felében pedig Ibizán töltötték jól megérdemelt pihenésüket, melyről a követőiknek is beszámoltak a közösségi médián keresztül. Romantikus nyaralás azonban ide vagy oda: kapcsolatuk nem állta ki az idők próbáját.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek