Starity

Közzétette második kislemezének borítóját Demi Lovato

2015. szeptember 16. 12:12   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Július 1-jén debütált az énekesnő ötödik nagylemezéről az első kislemez, napokon belül pedig máris érkezik a soron következő szerzemény, amely az album címadó dala, a Confident lesz.

hirdetés

A mini európai promokörútjának végéhez ért Demi Lovato továbbra sem hagyja rajongóit unatkozni, ugyanis a tegnapi nap folyamán hivatalosan is megerősítette, hogy a Cool For The Summer után a soron következő kislemez az album névadó dala, a Confident lesz. Ezzel egyidejűleg pedig a három héttel ezelőtt kiszivárgott szerzemény borítójáról is lerántotta a leplet.

Lovato a londoni tartózkodása alatt a sajtó embereinek egy teadélután keretein belül megmutatott öt számot az október 16-án érkező ötödik albumáról, az érintett dalról pedig a Pop-Buzz weboldal szerkesztője így számolt be: Elsőként a korong címadó dala, a Confident került lejátszásra, amely tele van kürttel, és ütőshangszerrel. A dal alatt figyeltük Demi reakcióit, és szó szerint ennek a dalnak él. Még meg is kérte a hangosítókat, hogy adjanak rá egy kis hangerőt. Összehasonlítva a pár héttel ezelőtt kiszivárgott verzióval, ennek a hangzása sokkal letisztultabb, és tökéletesen megadja az album alaphangulatát. Amikor pedig a hozzá készülő klip került szóba, Demi ravaszul elhintette, hogy csakis erős nőkről fog szólni.

A szeptember 18-án az iHeartRadio Music Festival színpadán fellépő énekesnő emellett még további képeket is közzétett a lemezhez készült fotósorozatból, amelynek a fotósa Yu Tsai volt.

Fotó: Yu Tsai
Fotó: Yu Tsai
Fotó: Yu Tsai

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek