Starity

Ilyen nincs! Hajhab helyett purhabbal lőtte be a séróját, kórházba került

2015. október 01. 13:01   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

„Hibákat mindannyian elkövetünk néha” – gondolhatja az az asszony, aki a minap figyelmetlensége miatt került kórházba. Most rajta röhög fél internet.

hirdetés

Máris körbejárta az internetet az a kép, melyen egy igencsak rosszkedvű hölgy várakozik egy kelet-európai kórház várótermében egy hatalmas habszerű valamivel a fején. Nem is csodálkozunk pocsék hangulatán, hiszen mint kiderült: a nagy sietségben összekeverte a hajhabot és a purhabot, ez utóbbi pedig igencsak megpecsételte a napját.

Ez utóbbi anyagot előszeretettel alkalmazzák felújítások, építkezések során, ugyanis amellett, hogy remek szigetelőanyag, még hihetetlen gyorsan meg is szilárdul. A pórul járt asszony figyelmetlensége következtében vélhetően búcsút inthetett haja java részének, így biztosan jobban odafigyel majd arra a jövőben, hogy ne a kozmetikai szereknél tartsa a nem odavaló kellékeket.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek