Starity

Selena Gomez büszke arra, hogy nem kellett csalódnia az ítélőképességében – interjú

2015. október 04. 09:09   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Flare magazin Selena Gomezt választotta novemberi száma címlaplányának, a vele készült interjújában pedig az énekesnő őszintén mesélt arról, mi mindenen kellett keresztülmennie az elmúlt egy évben.

hirdetés

Fotó: Flare Magazine (Danielle Levitt)

Az év vége közeledtével egyre több riporter faggatja arról Selena Gomezt, hogyan sikerült megbirkóznia azzal, hogy alakja miatt rengeteg kritika érte; milyen lesz az új albuma és milyen hónapok állnak mögötte. Természetesen a Flare magazin riporterét is ugyanezek a dolgok érdekelték, és mélyenszántó interjút készített az énekesnővel, aki részletekbe menően taglalta az elmúlt hónapok eseményeit.

– Nemrégiben arról tweeteltél, hogy a média továbbra is ugyanazt a képet mutatja rólad, mint 16 éves korodban, és nem azzal foglalkoznak, akivé váltál. Szóval, ki vagy most?

– Az utóbbi egy átmeneti időszak számomra, mind a személyiségem, mind a karrierem tekintetében. Szembe kellett néznem néhány felismeréssel, és nagy döntéseket is hoztam: új kiadóhoz szerződtem, és ezzel együtt egy teljesen új csapattal is dolgozom. Rengeteget edzettem, a karrieremre koncentráltam, és néhány filmen is dolgoztam. Igazán megharcoltam ezért a változásért. Frusztrálóan hatott rám az, ahogyan korábban a média ábrázolt engem. Rágalmazóan hatott rám nézve. Fiatal vagyok, a nyilvánosság előtt zajlik az életem, és meg kellett birkóznom azzal, hogy hogyan kezeljem ezt az egészet. Végtére is 23 éves vagyok, és próbálom megtalálni az utam az életben. Magabiztosnak és erősnek érzem magam, olyasvalakinek, aki maga irányítja a dolgait.

– A Disney-sztárok sorából a néhány évvel ezelőtt megjelent Spring Breakers emelt ki. Még mindig nehéz megértetni a publikummal, hogy immár egy felnőtt előadóművész vagy?

– Úgy hiszem, hogy az emberek velem együtt nőttek fel. Nyilván vannak pillanatok, amikor azt gondolják, hogy ez és ez nem jellemző rám, és hogy megváltoztam, de végül is már nem vagyok 16 éves. Egy fiatal nő vagyok, aki még mindig a felnőtté válás útján halad, próbál megbirkózni ezzel, és közben jól érezni magát.

– Úgy hangzik, valóban vissza akarod venni az irányítást az életed felett. Milyen döntéseket hoztál idén?

– Átigazoltam az Interscope Recordshoz. Néhány hónappal ezelőtt volt egy pillanat, amikor a stúdióban voltunk, és mindenki ugyanolyan jó érzéseket táplált a dalok iránt, én azonban nem éreztem jónak őket. Nem hittem, hogy benne van a szívem-lelkem az albumban. Megkérdeztem erről a producereket is, és bár nem számítottam arra, amit mondtak, de tetszett nekik az anyag, és bíztak bennem. Támogattak engem azáltal, hogy megpróbálták a pro és kontra érveket felhozni, ezáltal formálták a szemléletemet. A lemez elkészült, és amikor most rápillantok, izgatottság fog el. Az egész az én döntésem volt.

Ez a kép kerül Selena legújabb albumának borítójára

– Mi volt a víziód a Revivallel kapcsolatban?

- Szerettem vona készíteni egy albumot. Nem csak egy több millió példányszámban elkelő kislmezet szerettem volna, hanem egy érzelmekben gazdag korongot. A dalok címei megmutatják, ki és hol vagyok most. Az egyiknek az a címe, hogy Kill Em With Kindness; a Rise című dal pedig arról szól, mi mindenen mentem keresztül; de ott van még például a Survivor is. Az album címét akkor találtam ki, amikor Mexikóban voltam. Néhány producert is magammal vittem oda, mert szerettem volna, kiszakítani őket a Los Angeles-i környezetükből. Míg a pihenőnkön voltunk, akkor kezdett el kritizálni a média amiatt, mert felszedtem néhány pluszkilót. Valósággal letaglózott, amikor rájöttem, mi folyik a hátam mögött, és úgy éreztem, annyira fáraszt az egész, hogy nincs semmi, ami lehúzhatna. A Revival a korong első dala, és pontosan erről az időszakról szól a dal is, melynek így hangzik az első sora: Úgy érzem, felébredtem, és végre megszabadultam a béklyóimtól is.

– Volt szerencsém belehallgatni az album dalaiba tegnap, és egyensúlyt véltem felfedezni az erő és kiszolgáltatottság, mint téma között.

– Ez sokat jelent nekem. Nem én vagyok a legjobb énekesnő, és tudom, hogy nem vagyok egy Céline Dion. 16 éves korom óta mindig alulértékeltem magam, úgy gondoltam, túlságosan férfias hangom van, és nagyon bizonytalan voltam miatta. Amikor azonban színészkedni kezdtem, rájöttem, hogy ez is adottság, és már egyáltalan nem akarom előltetni, hogy magasabb tartományban mozogjon a hangom. Az erősségem az, hogy át tudom adni az érzéseket, mert én magam is mélyenérző személyiség vagyok. Sok mindenen mentem keresztül az utóbbi két évben, kezdve azzal, hogy imádtak az emberek, aztán meg kellett birkóznom a felnőtté válás terhével, ami egyszerre gyönyörű, bonyolult és izgalmas tapasztalat. Ezek azok az érzések, melyeket át szerettem volna adni az albumon keresztül.

– A Good For You című szerzeményedhez készült videoklip határozottan szexi lett, akárcsak a Revival borítója. Olyasmi ez, ami természetesen jött, vagy ki akartad mozdítani magad a komfortzónádból?

– Sajátos definícióm van arra, hogy mi az, ami szép és szexi. Ezért is van az, hogy a videóban nem fehérneműben vagyok, és nincs mellettem férfi. Egy sebezhető nő áll a középpontjában, és ettől lesz szexi. Olyan nők inspiráltak, akik nem félnek önmagukat adni. Így érzem magam én is. Nem csak ücsörgök és promotálok olyasvalamit, ami nem is érdekel. 

– Rengeteg dolog van, amiről szót ejtesz (például az képesség valamire vagy az önmagunkba vetett hit), ami a barátságokat juttatja eszembe. Tudom, hogy jó barátnők vagytok Taylor Swifttel, és úgy tűnik számomra, hogy ő és a többi fiatal, tehetséges nő a szabadságot ünnepli és azt, hogy fel kell szólalni a rossz dolgok ellen.

– Remélem, hogy ez így van és így is lesz továbbra is. Az a csokorra való nő, akire felnézek és akit csodálok, mind-mind támogatják egymást, Taylor pedig valami hihetetlenül képes összehozni az embereket. Úgy érzem, ez jó dolog. [...] Korábban nem tudtam bízni az emberekben, de ha fogalmazhatok így, Taylor felszabadított. 

– Láttam egy videót valamilyen rendezvény másnapján, amelyen kivehető volt, hogy körülbelül száz ember akart bemászni az autóba, amiben ültél. Ezek fényében nem csoda, hogy nem tudtál nyitott lenni az emberek felé.

– Ez biztosan nem olyan alkalommal lehetett, amikor stúdióztam vagy forgattam. Jelenleg tökéletes biztonságban érzem magam, és azt hiszem, ez is közrejátszik abban, hogy élvezem a munkám. Amikor a barátaimmal vagyok, gyakran adok vacsorát vagy rendezek bulit az otthonomban, de persze ez nem jelenti azt, hogy olyankor remete lennék. Nem adom ki magam, és csak annyira bízok meg az emberekben, amennyire szeretnék, és ez rendben van is így. Olyasvalami ez, amin még dolgoznom kell.

– A randizásnál mennyire működik az, hogy te vagy Selena Gomez? Nem úgy tűnik, mintha az a tinderezős típus lennél.

– Sosem regisztrálnék a Tinderre! Azt hiszem, megrémítene. Találkozgatok fiúkkal, ez nem túl nehéz, hiszen egy kedves fiatal hölgy vagyok. [nevet] Komolyra fordítva a szót, ez nem olyasmi, amire koncentrálok jelenleg. Most sokkal inkább önmagammal foglalkozok.

Fotó: Flare Magazine (Danielle Levitt)

– Ha lehetőséged adódna egy gombnyomással megszüntetni a hírnevet, mit tennél?

– Elmennék egy főzőiskolába, és megtanulnám, hogyan váljon belőlem jó séf. Az étel mindig is fontos szerepet töltött be az életemben. Délről származom, édesanyám családja isteni casserolét, csirkét és tököt készít; apukámék pedig órákíg bíbelődnek a konyhában a tamalével, a rizzsel, a babbal és a salsa-szósszal. 

– Nemrégiben vásároltál egy házat, és azt olvastam valahol, hogy lakótársaid is vannak. Hogyan működik ez?

– Fantasztikusan! Az egyik lakótársam ingatlanügynök, a másik a közösségi médiánál dolgozik, szóval mind a ketten állandóan a laptopjukat bújják. Kávézunk, beszélgetünk, veszekszünk, későig fent maradunk. Amikor egyedül vagyok, állandóan üvölt a zene, és egy Red Bull-lal a kezemben táncolom körbe a házat.

– 134 millió követőd van. Legtöbbször mire használod az ezzel járó befolyást?

– Erről szól az albumom. Nagyon csalódott voltam, amikor megláttam a rólam szóló beszámolókat, hiszen én mindig arra biztattam a rajongóimat, hogy ne hagyják, hogy bármi is letörje őket. Mindig is nagyra tartottam mindenkit, aki életem során bátorított. Most, hogy ilyen befolyással rendelkezek, nem szeretnék csak egy név lenni a sok közül. Nem szeretnék csak valaki lenni, akit követsz az Instagramon, mert megteheted, és aki olyan képeket oszt meg az oldalán, amik tele vannak 500 filterrel. Szeretném inspirálni az embereket, és elhitetni: bármire képesek!

– Említetted, hogy tavasszal többel felszólaltak az Instagramon, amiért felszedték egy kis felesleget. Csodáltam azt, ahogy kezelted a helyzetet, amikor egy #theresmoretolove (#mégtöbbszeretnivaló) hashtaggel posztoltál egy képet. Hogy érzed, a közösségi média többet vagy kevesebbet adott számodra olyan szempontból, hogy jobban megválogasd a képeidet?

– Többet. A posztjaim mind szándékosak. Nem legyőzni akarom a médiát, de nem érzem igazságosnak, hogy mások akarják irányítani az életemet. Bevallom, én is bizonytalan vagyok időnként, akárcsak mindenki más. És én is követtem el hibákat, ahogyan mindenki más is. [...] Nem akarom, hogy azokat a posztokat látva az emberek azt higgyék, lehangolhatnak másokat, mert ez nem így van.

Fotó: Flare Magazine (Danielle Levitt)

– Milyen tanácsot adnál azoknak a lányoknak, akik a közösségi média árnyékában nőnek fel? 

– Azt, hogy Ez az egész nem valódi. Senki nem valódi, ahogy a kommentek sem igazak. Ez különösen a nőknek és a lányoknak nehéz, akik azt hiszik, úgy kell kinézniük, mint ezeken a képeken. Tudom, hogy én is posztoltam képeket, amikor jól néztem ki egy-egy outfitben és jól is éreztem magam bennük, de én nem teszek közzé olyasmit, hogy Így megyek az utcára és társaik. Számtalan előnytelen képet találhatsz rólam a Google-ön. Bárhol megtalálhatod őket, de engem nem érdekel.

– A Twitteren hoztad nyilvánosságra, hogy templomba jársz és vallásos vagy. Ez egy kulturális pillanat volt, hiszen ez olyasmi, ami nem feltétlenül menő, csodálkoztam is rajta.

– Én tisztelek minden vallást, és arra biztatom az embereket, hogy higgyenek a felsőbb hatalomban. Ha pedig hiszenek, az szerintem egy csodálatos kapcsolatot teremt köztük és Isten között. Én mindig is nyíltan kezelem ezt.

– Milyen befolyással volt a hited a karriered szempontjából?

– Empatikus, megbocsátó és megértő vagyok. Ilyen az életem, ezt választottam. Sosem kellett csalódnom a döntéseimben, amire nagyon büszke vagyok.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek