Starity

Egy pofonnal kezdődött Lady Gaga és Taylor Kinney kapcsolata

2015. október 16. 09:09   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hamarosan hivatalosan is összeköti az életét színész kedvesével a Grammy-díjas énekesnő, kapcsolatuk kezdeteiről pedig a vőlegény mesélt nemrégiben.

hirdetés

Taylor Kinney a Watch What Happens Live című műsor vendége volt a minap, mely műsor keretein belül elárulta, hogyan ismerkedtek meg és szerettek egymásba menyasszonyával, Lady Gagával az énekesnő Yoü and I című szerzeményéhez készült videoklip forgatásán.

Emlékszem, egyszer csak odaléptem hozzá, és megcsókoltam, amire ő egyáltalán nem számított, így pofon vágott. A jelenetet persze kivágták. Furcsa volt az egész. Aztán amikor legközelebb megcsókoltam, már nem pofozott fel, és persze azóta sem

– elevenítette fel a történteket a Vámpírnaplókban is bizonyított 34 éves színész, és azt is elárulta, hogy a megismerkedésük óta megvolt közöttük a kémia Gagával, ami a forgatás befejeztével is megmaradt.

Késő esti forgatásnak indult, aztán hajnali négyig vagy ötig dolgoztunk. Rengeteget beszélgettünk aznap. Utána teltek a napok és a hetek, mi pedig még mindig tartottuk a kapcsolatot. Szóval valahogy így kezdődött.

A sztárpár kapcsolata azóta is harmonikus és boldog, így nem csoda, hogy a színész úgy érezte, négyévnyi együttjárás után ideje feltenni a nagy kérdést élete párjának (méghozzá Valentin-napon), aki természetesen igent mondott, és egy fantasztikus, szív alakú gyémánt került az ujjára, melyről az énekesnő a napokban árulta el, hogy férfiakat riasztó hatása van

A Taylort faggató riporter természetesen rákérdezett a fent említett műsor során arra is, hogy mikor és hol kívánják kimondani egymásnak a boldogító igent, melyre így válaszolt a színész:

Nincs egy éve, hogy eljegyeztük egymást. Még nem döntöttünk, hogy New Yorkban vagy Los Angelesben lesz-e az esküvő, ahogyan a dátumot sem tűztük még ki.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek